DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A leghangosabb F1-es körre készülnek Verstappen hívei

Olyan produkcióra készül Max Verstappen szurkolótábora a hétvégén Zandvoortban, amilyenre még soha nem volt példa. A formula.hu jelenti a Holland Nagydíj helyszínéről.

Aki még soha nem járt Zandvoortban, az Amszterdam közelében található, 17 ezres lélekszámú, nyugodt tengerparti kisvárosban, nem igazán értheti, hogy az F1-es közvélemény miért fogadta hitetlenkedve, hogy a település parányi pályáján a jelenkorban nagydíjat rendeznek majd. 1985-ig a világbajnokság rendszeresen visszatért ide, azonban a modern időkben nagyon sokáig úgy tartották, hogy a térség „nem bírná el” az utazó nagycirkusszal járó terhelést, pláne azt, amit a világszerte híres, hangos és nagy számban felvonuló Verstappen-szurkolótábor, a narancsos armada képes produkálni.

Most mégis megtörtént a visszatérés, s bár a helyi hatóságok utolsó pillanatban hozott döntése szerint csak a jegyet váltók 70 százaléka lehet jelen, még ez is napi 70 ezer embert jelent. Verstappen sikereinek hatására a hollandok az elmúlt években narancssárgára színezték Spielberget, a Hungaroringet és Spát, az pedig már pénteken bebizonyosodott, hogy hazai felségterületen még inkább kitesznek magukért. Már csütörtökön is jól látható volt, hogy mire lehet számítani, a pénteki reggelen viszont egészen szürreálisan festett a környék. A kisváros szűk utcái narancsszínbe borultak: az autókat és a házakat is zászlók lepték el, ugyanakkor ezrek igyekeztek a pályára, s nemcsak gyalog vagy tömegközlekedéssel, hanem a helyi szokásoknak megfelelően bringával is. A környék nem hemzseg a hotelektől, így a csapatok is kreatív megoldásokat alkalmaznak: itt-ott családi házakat béreltek ki, akiknek a közelben nem jutott hely, azok a környező településekről, esetleg Amszterdamból ingáznak oda-vissza. Noha a pályát „mini-Suzukaként” emlegetik, a zsúfoltság, a térséget elborító szurkolóhad láttán a magyar embernek olyan érzése támad, mintha Örkényben, az Euroringen rendeznének F1-es futamot.



A narancsos armada természetesen a hangulatról is gondoskodik: a hollandok olyanok, mintha egybegyúrnánk a mérhetetlenül türelmes, végtelenül eltökélt japán drukkereket a bármikor partiképes, fiesztára éhes mexikói fanatikusokkal és ennek megfelelően is viselkedtek. Bár egy F1-es hétvégén a pénteki napok a leginkább lájtosak, itt már a reggeli órákban, jóval a nyitóedzés kezdete előtt karneváli hangulatot uralkodott. Olyan még véletlenül sem fordulhatott elő, hogy valakinek nem jutott valamilyen narancsos viselet, amihez jelentős mértékben hozzájárult a helyi hős személyes szponzora, a Jumbo. A vállalat minden bejáratnál több kisteherautóról osztogatta oroszlánfejes lovagi palástjait, amelyeket természetesen fülig érő szájjal fogadtak az érkező rajongók, akik aztán kitettek magukért a tribünökön. Nagyjából úgy, mint a ’80-as években, Brazíliában, Ayrton Senna legnagyobb sikereinek idején, amikor tömegek szambáztak az interlagosi tribünökön.

Vasárnapi hangrobbanás

Már a péntek is megért egy misét és jól megmutatta, hogy Verstappen nélkül mennyivel szegényebb lenne a sport, pedig a trónkövetelő híveinek legnagyobb dobása még hátravan. Hogy mi lesz az és mikor? A németalföldi drukkerek az F1-es történelem leghangosabb körét szeretnék összehozni, mégpedig vasárnap, a viadal felvezető körében. A szervezkedés hetek óta tart, az egyik helyi szakportál, a formula.hu-val is jó kapcsolatokat ápoló Racing News 365 támogatásával. A kísérlet promóciójára egy külön weboldalt is létrehoztak ordítás-hangerősség mérővel és olyan információkkal például, hogy a leghangosabb stadionzaj 140, a helyi kedvenc RB16B-je 130, míg a leghangosabb ordítás 120 decibel hangerősséget produkál. A narancsosok mindenen szeretnének túltenni, meg akarják ordítani a leghangosabb kört, ráadásul azon sem lennénk meglepődve, ha mindezt mexikói hullámzás közben tennék, hiszen pénteken már ezt is gyakorolták a tribünökön.

A nap folyamán természetesen Verstappen minden egyes megmozdulását hangorkán és ováció kísérte, de a hollandok – szokásukhoz híven – nem maradtak csendben akkor sem, amikor a legfőbb rivális, Lewis Hamilton körül történt valami. A Red Bull-Honda pilótája a csütörtöki sajtónapon deklarálta, hogy nem tud mit kezdeni az alkalomadtán fújoló honfitársakkal, akik a nyitónapon óvatosan kóstolták meg a hétszeres világbajnokot: amikor a címvédő brit autója öt perccel a második szabadedzés kezdete után műszaki okok miatt megállt, még hangosabban kezdték éltetni legfőbb kedvencüket.

A helyszínről érkezett képek alapján az internetes folklórban máris elterjedt, hogy nincs feleslegesebb munka a világon, mint Hamilton sapkáját forgalmazó árusnak lenni Zandvoortban, de a Mercedes menőjét az oroszlán barlangjában sem hagyják magára hívei. Sőt: egy brit fanatikus közel 2000 eurót fizetett azért, hogy egy kisrepülőgép a pilótát méltató üzenetet húzzon körbe a pálya felett a nap folyamán néhány alkalommal. A hangulat már megvan, a hétvége folyamán tovább fokozódik majd,ennek fényében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a kiszivárgott információk szerint az F1 főnöke, Stefano Domenicali a hétvége kezdete előtt azt kérte két főszereplőtől, hogy igyekezzenek tisztán versenyezni és kerüljék az ellenséges hangulat szítását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: