DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Leclerc erősebb hétvégére számít a Ferraritól

A Ferrari Belgiumban újabb gyenge hétvégét produkált, így a McLaren ellépett tőlük a konstruktőri pontversenyben, igaz, csak minimálisan. Most visszavágnának a wokingiaknak.

Belgiumban egyik Ferrari sem tudta beverekedni magát a Q3-ba, de végül mindketten pontot szereztek, amit csak Norris és Perez baleseteinek, valamint Bottas büntetésének köszönhettek az olaszok.

Most Hollandiában térhetnek vissza a helyes útra, ahol korábban Charles Leclerc már versenyzett: „Voltam már itt, még 2015-ben az F3-mal és imádtam a pályát. Azt hiszem, az F1-es autókkal ez maga lesz a tökély. Ez is egy olyan pálya, ahol nem engedhetsz meg magadnak egyetlen hibát sem, ez pedig izgalmas hétvégével kecsegtet” – mondta Leclerc a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.



„Spában nem tudtuk a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani az esőgumikat, amiből azt gondolom, tanultunk. Most kissé az ismeretlenbe ugrunk, hiszen itt már régen nem volt F1, de úgy gondoljuk, ez a pálya valamelyest jobban fekszik majd nekünk, mint Spa.”

„Ami a döntött kanyarokat illeti, szerintem rendkívül izgalmassá tehetik a hétvégét. Minket, pilótákat is kihívás elé állít, hiszen a dőlés miatt olyan íveket használhatunk majd, amilyeneket sehol máshol. A külsőbb íven talán gyorsabban lehet majd menni ezekben a kanyarokban” – beszélt Leclerc az utolsó és a hármas kanyarokról.

Már a jövő heti monzai versenyről is kérdezték a Ferrari pilótáját: „Két éve egészen őrületes élményben volt ott részem, de idén alighanem nehezebb dolgunk lesz. Mindig kihívást jelent Monzában versenyezni, különösen akkor, ha a Ferrari alkalmazásában állsz. Tavalyhoz képest fejlődtünk, de papíron nehéz verseny elé nézünk, de a sprint talán segíthet majd nekünk egy szép eredmény elérésében.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: