DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Key: A csapatok mindent kipréselnek az új szabályokból

Még Silverstone-ban mutatták be a nagyközönségnek a 2022-es F1-es autók prototípusát. A McLaren technikai igazgatója szerint bár egészen pontos a bemutatódarab, mindenki más megoldással áll majd elő.

A Brit Nagydíjat megelőzően mutatta be a 2022-es szabályváltozásokra tervezett 1:1-es méretarányú F1-es modellt a száguldó cirkusz vezetősége. Az aerodinamikai változások meglehetősen szembetűnőek, de azt Günther Steiner is elmondta már, hogy nem kell sablon autóktól tartanunk.

Most a McLaren technikai igazgatója, James Key árulta el gondolatait a 2022-es autókról: „Igazából egészen jól mutatja ez a modell, milyenek lesznek a 2022-es autók, de persze minden csapat a maga útját fogja járni” – kezdte Key a GP Fansnek.



„Ami hiányzik belőle, az az F1-es csapatok hozzáállása, akik az utolsó csepp teljesítményt is ki szeretnék majd sajtolni belőle és egy letisztult, rengeteg időt igénybe vevő fejlesztési folyamat végén kihozzák majd a saját megoldásukat. Lesznek vizuális különbségek, lesznek apró eltérések az autók közt.”

Az új kerekek jelentette kihívásról is kérdezték a McLaren technikai főnökét, aki elismerte, hogy az egyik aerodinamikai elem, mely leginkább egy sárvédőre hasonlít, biztosan útban lesz majd olykor, de a nagyobb kihívást minden bizonnyal a nehezebb kerekek és az új felszerelés okozza majd, amihez idővel hozzászokik majd a személyzet Key szerint.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: