DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton az élen, Schumacher a falban a harmadik szabadedzésen

Lewis Hamilton nem ment jó kört, de így is a Mercedes hangolt a legjobban az időmérőre, hiszen Valtteri Bottas megelőzte Max Verstappent. Mick Schumacher miatt piros zászlót is láthattunk.

Pénteken a Mercedes volt a leggyorsabb a Hungaroringen, így az volt a nagy kérdés a szombat déli harmadik szabadedzés előtt, hogy megmarad-e a címvédő istálló fölénye, vagy talál megoldást a Red Bull. A hőség erre a napra is kitartottt, a munka viszont (szokás szerint) elég lassan indult: az első tíz perc alatt csak a két Haas, Yuki Tsunoda, valamint Kimi Raikkönen kóstolt bele a pályába.

Negyedóra elteltével érkezett meg Lewis Hamilton, aki alatt továbbra is nagyon izgatott volt a Mercedes, folyamatosan ki akart törni a hátulja, az utolsó kanyarban el is dobott emiatt jó fél másodpercet a világbajnok, de így is ő állt az élre. Később hiába javított a brit, Max Verstappen első próbálkozása hét tizeddel (!) lett jobb az ő körénél, így a Red Bull bizony hamar válaszolni tudott a pénteki kérdésekre – még akkor is, ha Sergio Perez elsőre 1,7 másodpercet kapott a csapattársától.

Bottas azért „megvédte” a Mercedes becsületét és az ő gyors köre még jobb lett Verstappenénél, így átvette a vezetést, ha nem is egészen egy tizeddel, majd az edzés második felében Lando Norris is megvillant: bejött bő három tizedre Bottashoz képest a harmadik helyre, megelőzve Hamiltont. A bajnoki címvédő egyébként több beállítást is kipróbált, a versenyre is dolgozott előre, ahogy az egyébként is jellemző volt most ebben az egy órában: nem feltétlenül az időmérőre gyúrtak a csapatok, rengeteg olyan kört láttunk, amikor megtankolt állapotban, versenyre kitalált beállításokat néztek meg.

Negyedórával a vége előtt Carlos Sainz ment egy óriási kört és felugrott a második helyre, alig 69 ezredmásodpercre Bottastól, vélhetően feltekertebb motort használt a Ferrari, mint a többiek addig. Itt Bottas még reagált, újabb négy tizedet talált, de mielőtt a többiek is válaszolhattak volna, Mick Schumacher miatt meg kellett szakítani a gyakorlást: az Alesi-kanyarban úszott el a Haas hátulja és vágódott elég nagy tempóval a gumifalba. 

schumacher



sch2

A takarítás után kilenc perc maradt az edzésből, de egy érdekes jelenettel folytatódott az ügy: Antonio Giovinazzi úgy jött ki a gyors sávba a bokszból, hogy Lance Stroll közben normál tempóval érkezett és mivel az Alfa nem állt meg, így az Aston nekiment az első szárnyának. A kis közjáték után azért mindenki rátett még egy lapáttal, Verstappen elsőként bement 1:17 alá és bő egy tizeddel megelőzve Bottast átvette a vezetést, majd jött Hamilton, aki további 88 ezredet javított és ő állt az élre a holland előtt. Végül így zárult a küzdelem, a brit végzett az első helyen, Verstappen minimálisan mögötte, az utolsó körét elrontó, de egyébként meggyőző teljesítményt nyújtó Bottas lett a harmadik, Sergio Perez pedig ezúttal sem tudott felnőni a topcsapatok szintjére, a másiK Red Bullt egy másodperc lemaradással a hetedik helyre hozta be.

A mexikóit megelőzte a feljavuló és ismét remekül kinéző két Ferrari, valamint Lando Norris is, ezúttal Daniel Ricciardo is jó kört ment, a top tízbe pedig még Fernando Alonso és Lance Stroll fért be.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

No. Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1'16,828   20
2 Max Verstappen Red Bull 1'16,914 0,088 13
3 Valtteri Bottas Mercedes 1'17,055 0,229 15
4 Carlos Sainz Ferrari 1'17,497 0,671 20
5 Charles Leclerc Ferrari 1'17,520 0,694 16
6 Lando Norris McLaren 1'17,772 0,946 12
7 Sergio Perez Red Bull 1'17,917 1,091 12
8 Daniel Ricciardo McLaren 1'17,942 1,116 15
9 Fernando Alonso Alpine 1'17,992 1,166 15
10 Lance Stroll Aston Martin 1'18,050 1,224 16
11 Pierre Gasly AlphaTauri 1'18,115 1,289 17
12 Esteban Ocon Alpine 1'18,174 1,348 15
13 Sebastian Vettel Aston Martin 1'18,235 1,409 15
14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1'18,461 1,635 25
15 Kimi Raikkönen Alfa Romeo 1'18,683 1,857 24
16 George Russell Williams 1'18,794 1,968 14
17 Nicholas Latifi Williams 1'18,821 1,995 15
18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1'19,113 2,287 14
19 Mick Schumacher Haas 1'19,406 2,580 15
20 Nikita Mazepin Haas 1'19,933 3,107 16

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: