DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

AFM július: Leclerc, a Ferrari húzóembere

Megjelent Magyarország motorsportmagazinja, benne az elmúlt hónap legforróbb autósportos eseményeivel, Charles Leclerc váratlan remekléseivel, elszaporodó piros zászlókkal és különleges magyar eredményekkel.

2019 végén a Ferrari óriási bizalmat szavazott Charles Leclerc-nek azzal, hogy egy 2024-ig tartó szerződést ajánlott az akkor még csak kétéves F1-es tapasztalattal rendelkező pilótának. A monacói pedig ezt a csapat nehéz évei ellenére ígéretes eredményekkel és végtelen elhivatottsággal hálálja meg. Ahogy azt sokan elvárták tőle, Sebastian Vettel távozása után magához ragadta a karmesteri pálcát, ráadásul két utcai pályán már pole-t is szerzett, amire pedig a Ferrari tempója nem feltétlenül jogosítja fel a csapatot. Leclerc hullámvasútszerű elmúlt egy évét járja körbe az Autósport és Formula Magazin.

 

Piros zászló lengett az Azerbajdzsáni Nagydíj 48. körében a bírói posztokon és vörösen villogtak a fénypanelek: ez a jelzés a versenyzők tudtára adta, hogy haladéktalanul lassítaniuk kell, majd visszatérniük a bokszutcába, a futamot ugyanis felfüggesztették. A nézőknek volt már idejük megtanulni a szabályt, ugyanis az utóbbi években egyre sűrűbben kerül elő a piros zászló versenykörülmények között, a bakui eset pedig azt vetíti előre, hogy a versenyirányítás a jövőben még sűrűbben élhet megszakítással egy-egy futam hajrájában. A lap ezekből a különleges, két vagy akár több részből álló futamokból szemezget, rámutatva arra, milyen helyzetek eredményezhettek piros zászlót, a szituáció pedig hányféleképpen folytatódhatott: a futam korai befejezésével vagy újraindítással, a szabályoknak megfelelően állórajttal vagy biztonsági autó mögött, rövidített vagy teljes hátralevő távval.

További témák a lapból:

- Éleződő szárnyvita a Mercedes és a Red Bull között

- Kell-e még Monaco az F1-nek? – érvek és ellenérvek

- Exkluzív interjú Helio Castronevesszel, az Indy 500 győztesével

- Exkluzív interjú Joan Mirrel, a MotoGP címvédőjével

- Jason Dupasquier halála – a show-nak folytatódnia kell?

- A WRC2 sohasem volt még olyan kiélezett, mint idén!

- Attila király – új magyar győztes a WTCR-ben

- Kiss Norbert győzelmekkel kezdett a Hungaroringen

- Mads Ostberg meghódította a Mecseket

- Egyedi és különleges – Automobili Estrema Fulminea

- Az újjászületett legenda – Land Rover Defender 110 240D

- Egy lány – egy motor: Fanni és a Hayabusa

A legfrissebb AFM a MotoGP, a rali-vb és a többi népszerű hazai és nemzetközi autósport-széria híreivel és háttéranyagaival megvásárolható az újságosoknál vagy előfizethető a formula.hu weboldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: