DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff kevés híján hátat fordított az F1-nek

A Mercedes csapatfőnöke a sok nehézséggel járó 2020-as szezon során többször elgondolkodott azon, hogy az autóversenyzést maga mögött hagyva visszatér a pénzügyi világba.

Toto Wolffról köztudott információ, hogy az aktuális F1-es pályafutása egy második nekifutással jött össze számára. Ifjú korában az osztrák több versenyszériában is kipróbálta magát, ám idővel belátta, hogy termeténél fogva hátrányban lesz ellenfeleihez képest, így fiatal felnőttként úgy döntött, inkább a pénzügyi világ felé veszi az irányt. Évekig ebben a szakmában dolgozott, és a negyvenes éveihez érve tért csak vissza a benzingőzös paddockba, amikor a 2010-es évek első felében résztulajdonosa lett a Williams istállójának. Mint azt az ESPN-nek a napokban elárulta, tavaly közel került ahhoz, hogy maga mögött hagyja az F1-et. 

wolff-portre-20201



„Tavaly sokat őrlődtem azon, hogy visszatérjek-e a pénzügyi világba, vagy maradjak a versenyzés mellett. Végül az autóversenyzés nyert” – árulta el Wolff, aki korábban egyszer-egyszer már elhintette, mennyire stresszesnek találja a Mercedesen belüli szerepét. A feladatait tovább nehezítette, hogy a tavalyi világjárvány okozta krízis során nagyságrendileg 2000 munkahelyért tartotta a hátát. Végül azonban mégsem adta fel, az autóversenyzés különleges világát nem akarta maga mögött hagyni.

„A stopperóra sosem hazudik, mindig megvan a mérce” – magyarázta döntését, amiben a 2022-es szabályváltozások is szerepet játszottak. „Új kihívások várhatók, a csapatnak az új generáció érkezésével tovább kell fejlődnie. Szervezetként elképesztő sebességgel növekszünk. A lényeg a sokszínűség növelésén van, miközben a figyelmünk középpontjában továbbra is a versenyzés marad. Már nem vagyunk egy kis cég, a Mercedes vállalata 550-600 millió dolláros bevételt generál. De még így is minden lényege a köridő.”

Wolff szerződése Lewis Hamiltonéhoz hasonlóan 2020 végén jár le a Mercedesszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: