DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Fejvakarás a McLarennél, eltűnt Ricciardo tempója

Felemás időmérő edzést zárt a Mclaren. Az eredetileg a 4. helyre kvalifikáló Lando Norris Valtteri Bottas büntetése révén a 3. rajtkockából indulhat, Daniel Ricciardo viszont már a Q2-ben búcsúzott.

Pénteki remek tempója után – a második szabadedzésen második lett Max Verstappen mögött – az ausztrál még viccelődött, és a nagy adag rántott húsnak tulajdonította jó teljesítményét. Szombaton azonban az időmérőn nemcsak, hogy ismét kikapott csapattársától, de a Q3-ba sem sikerült bejutnia, csak a 13. helyen zárt.

Ricciardónak fogalma sincs, mi történhetett egyik napról a másikra. „Nem vagyok teljesen biztos benne, egyszerűen csak rengeteg tempót veszítettünk tegnap óta” – kezdte időmérő utáni nyilatkozatában. „De nem csak a kvalifikáción voltunk lassúak, már reggel kezdődött ez. Kimentünk a pályára, és le voltunk maradva. Szóval most újra vakarjuk a fejünket.”

Az ausztrál elmondta, a tegnap után bizakodóak voltak a csapaton belül, ezért is érte őket váratlanul a mai eredmény. „Egy másodperc körül is volt a hátrányunk. Nagyon furcsa, nyilvánvalóan a tegnap igencsak biztató volt, erősek voltunk.”



„Nem mondanám, hogy van bármi válaszunk arra, miért szenvedtünk ennyire ma. Megpróbáljuk megfejteni, és megpróbálunk előre nézni, a holnapra koncentrálni, de egyértelműen nem ide vártuk magunkat a tegnapi szereplés után” – folytatta.

Ricciardo már csak azért is érzi elveszettnek magát, mert elmondása szerint ő kihozta a maximumot az autóból. „Tegnap nem volt tökéletes az autó, de a jó köridő mégis jött. Ma úgy érzem, a határon autóztam. Nem tudtam volna gyorsabban menni, mert akkor elhagytam volna a pályát. Nyomtam, ahogy tudtam, de mindenhol lassabbak voltunk.”

„Rá kell néznünk az adatokra, de mint említettem, nemcsak az időmérőn volt gond, hanem már reggel is. A tegnap nagyon messzinek tűnik” – adott hangot csalódottságának Ricciardo, aki ellen Lando Norris házon belül így 5-3-ra vezet a kvalifikációs teljesítmény tekintetében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: