DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardónak nem kellett eső a jó eredményhez

A McLaren ausztrál pilótája egyáltalán nem számított rá, hogy pénteken mindkét edzést megússzák szárazon. Lehet, hogy pont ez kellett a jó formájához, hiszen délután a második helyen zárt.

Nehéz szezonkezdeten van túl Daniel Ricciardo, aki két Renault-nál töltött évet követően idén csatlakozott a McLaren istállójához, ahol a tesztkorlátozások és a lerövidített szabadedzések miatt csak lassan tud alkalmazkodni új autójához. Ez eddig erősen megmutatkozott a formáján, a versenyhétvégéken rendre elmaradt csapattársától, Lando Norristól, aki Ricciardóval ellentétben rendszeresen erős pontszerző pozíciókkal gazdagítja a csapatot. Az ausztriai hétvége azonban jól indult az ausztrál számára, aki mindkét pénteki szabadedzésen gyorsabb volt Norrisnál, és a másodikon az előkelő második helyet szerezte meg. 

E4u_BFYWQAEsIp0



 „Produktív péntek volt, az biztos” – értékelt. „Délelőtt kisebb lemaradásunk volt, ezért délutánra állítottunk pár dolgot, így jó irányba mozdultunk el. Az időmérés szerint határozottan ez a helyzet. Szóval az autót tekintve előreléptünk, de úgy érzem, tovább kell fejlődnünk, ha holnap is hasonlóan erős pozícióban akarunk zárni. Némi finomhangolás vár ránk, egyébként jó helyzetben vagyunk. Elégedett vagyok.”

Bár az előrejelzések pénteken délelőtt és kora délután is csapadékot jósoltak a pályára környékére, néhány csepp esőn kívül más nem hullott az aszfaltra. Ez meglepte a csapatokat, akik már bekészítették az alkalmas Pirelliket, amiket végül elő sem kellett venni. „Jó nap volt. Furcsa is, mert sok esőre számítottunk, különösen délután, de végül nem jött el. Nem számoltunk két száraz edzéssel. Meglátjuk, mi lesz a hétvége hátralévő részében” – tette hozzá Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: