DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Az Aston Martin elutasítja a csalásvádakat

A brit csapatra a bakui futam után vetült rossz fény, amikor a Pirelli úgy fogalmazott, Lance Stroll trükközés miatt esett ki a versenyből. A csapatvezető állítja, semmi rosszat nem tettek.

Lance Stroll és Max Verstappen azerbajdzsáni kiesését követően forró beszédtémává vált az F1-es gumihelyzet. A két pilóta rejtélyes defektjét a Pirelli azzal magyarázta, hogy mindenki betartotta az előírásokat, de egyes csapatok azokon belül trükköztek a guminyomással, ami több körülménnyel összeadódva balesetekhez vezetett. Erre reagálva az FIA a soron következő futamra szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be, ám ez az Aston Martinra egyáltalán nem volt negatív hatással. Miközben több csapat az egész versenytávon a gumikkal küzdött, az Aston két autója a mezőny második feléből rajtolva a 9-10. pozícióban ért célba, ami Otmar Szafnauer reményei szerint eloszlat minden kétséget a csapat körül.

EzGHOUuXIAE4XRE



„Frusztráló. Különösen azért, mert pontosan tudjuk, mit csinálunk, és bőven a szabályok határain belül mozgunk. Mások nem tudják, mivel vádolnak minket. Remélhetőleg ez elhallgattatja őket, de elárulhatom, hogy semmilyen helytelen dolgot nem csináltunk. Mindig követtük az FIA és a Pirelli javaslatait, és továbbra is így fogunk tenni” – idézte a csapatvezetőt a Motorsport.

Mivel az istálló mindkét autója a mezőny hátsó feléből rajtolt, a stratégák hosszú első etapot terveztek a pilóták számára. Ez az Aston Martin számára korábban is kifizetődő stratégia volt, és most sem okozott csalódást.

„Nekünk ez működik. Ahogy láthatták, az új technikai direktíva miatt változtatnunk kellett a munkafolyamaton, de ez semmilyen szinten nem befolyásolta a stratégiánkat. Ez árulkodó azzal kapcsolatban, hogy eleve követtük a javaslatokat. Mindig a paramétereken belül mozogtunk. Annyi történt, hogy a gumihasználat esetében kicsit okosabbak voltunk. A rajtpozícióinkat tekintve szerintem mindkét autóval jó munkát végeztünk, hiszen pontokat szereztünk. Ebben bíztam. Talán Seb végezhetett volna kicsit jobb pozícióban, mert a vége nagyon szoros volt, de ezt is elfogadjuk.”

A csapat nem állt le a fejlesztésekkel, a soron következő ausztriai dupla fordulóra is készül egy új csomaggal. „Érkezik néhány új alkatrész Ausztriára, remélhetőleg az első versenyre. Meglátjuk, mennyire gyorsan tudunk velük elkészülni” – tette hozzá Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: