DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris: Nem szeretem a nyolcas számot

Hogy miért? Mert jobban szeretne első lenni! Ezzel a poénnal szórakoztatta a riportereket az időmérő után Lando Norris, aki furcsa Q2-es bokszba hívásának okát is elárulta.

A konstruktőri világbajnokság harmadik helyére pályázó – jelenleg negyedik pozícióban álló – McLarent két középcsapat is megelőzte a Francia Nagydíj kvalifikációján: a két Ferrari ötödik és hetedik lett, míg Pierre Gasly az AlphaTaurival hatodik rajtkockát szerzett. Csak mögöttük következik Lando Norris a nyolcadik pozícióban, amit nem zárt a szívébe.

„Nem volt egy könnyű hétvége eddig, de nem mondanám azt sem, hogy túlságosan nehéz volt. Az egész hétvégén nagyjából itt álltunk. A Ferrari két-három tizeddel van előttünk, ami azt mutatja, hogy a teljes csomagjuk erős. Gasly vagy négy tizeddel volt előttem. Sokkal többet nem tehettem volna, talán egy-két tized volt még benne a körömben, de azzal is csak egy helyet nyerhettem volna. Ez kicsit frusztráló, mert nem szeretem a nyolcas számot, de remélhetőleg jó pontokat szerezhetünk holnap” – nyilatkozta a Paul Ricardon a tévériportereknek Norris.



A fiatal brit minden riporter előtt hangsúlyozta, hogy nem szereti a nyolcas számot, a nyolcadik pozíciót. Többen rá is kérdeztek, miért nem, a mókamesterként ismert Norris pedig csak erre várt: „Mert jobban szeretem az egyest! Vagy a kettest, vagy a hármast. Bármit, ami előrébb van, mint a nyolc” – sütötte el a szombati napra kigondolt viccét.

Norris megkérdezték a Q2 egyik jelenetéről: második etapján a McLaren már a felvezető körön visszarendelte a bokszba, a rádión viszont csak annyit mondtak neki, odabent elmagyarázzák az okot. A csapat szerencséjére Norris korábbi körideje elég erős volt és a riválisok sem javítottak jelentősen, így Q3-ba jutott.

„Volt némi problémánk az üzemanyaggal, amit az autóba tankoltunk, ezért nem sikerült befejeznünk azt az etapunkat. Nem ideális, de az első Q2-es gyorsköröm épp jó volt ahhoz, hogy bejussak a végén. Legközelebbre azért gondoskodnunk kell, hogy ilyen ne történhessen meg, mert sokba is kerülhet” – mondta a rajtrács nyolcadik helyezettje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: