DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Még idénre is fejleszt a Ferrari

Ugyan természetesen már dolgoznak a 2022-es autón Maranellóban, de még az ideihez is hoznak egy fejlesztést a hajtáslánccal kapcsolatban - árulta el Laurent Mekies.

Két bravúros és teljesen váratlanul érkező pole-pozíción van túl a Ferrari, a Scuderiánál talán még maguk sem várták, hogy ilyen kiemelkedő eredményeket tudnak majd elérni ebben a szezonban - van már dobogós helyük és a két városi pályán minden várakozást felülmúltak. Ugyan Bakuban végül lemaradtak a pódiumról, de Laurent Mekies így sem elégedetlen a jelenlegi helyzetükkel.

lec_2



"Nyilván nagyon elégedettek voltunk a pole-pozícióval Bakuban, de azért a földön maradtunk: tudtuk, hogy nem leszünk képesek megtartani az első helyet a futamon. Némi csalódottság azért fakadt abból, hogy Pierre Gasly megelőzött minket a bokszkiállásoknál és hogy végül Sebastian Vettel is elénk került. Jó volt a versenytempónk, de kihagytunk egy lehetőséget a még több pont megszerzésére" - idézi a Ferrari sportigazgatójának szavait a Speedweek.

A maranellóiak bevallották, hogy bár erősen a 2022-es autóra kellene koncentrálni, még az ideit is fejlesztik. "Igaz, hogy mivel csak csökkentett forrásaink vannak az idei autóra a jövő évi technikával zajló munkák miatt, óvatosan kell kiválasztani, hogy minek van értelme és minek nincs. Nem mondom, hogy az út szélén maradunk, de a mostani helyzet ilyen fog maradni, mondjuk pár pályán támadhatunk majd előbb, mint a többiek. Megpróbáljuk optimalizálni, amink most van, jobban megérteni az autót, a hajtáslánccal kapcsolatban viszont hozunk még biztatónak tűnő megoldásokat a szezon későbbi szakaszában."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: