Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd
F1

Brawn: Vettel újjászületett, és ezt jó látni

Az F1 sportszakmai vezetője eleinte kételkedett benne, hogy az Aston Martin részéről jó döntés volt-e leigazolni Sebastian Vettelt, de mostanra belátta, hogy ez egy jó párosítás.

Kemény 2020-as szezont követően csatlakozott a Racing Pointból átalakult Aston Martin istállójához Sebastian Vettel, akinek lelkesedésével és képességeivel kapcsolatban is kételkedett a nemzetközi sajtó. A német világbajnok a Ferrarinál töltött utolsó szezonjára teljesen megkeseredett, még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében. Végül a folytatás mellett döntött, ez azonban nem volt zökkenőmentes számára, hiszen az új csapatával eltöltött első néhány versenyen a pontszerzés sem sikerült számára. Monacóra azonban összeállt a kép, a négyszeres világbajnokot az ötödik helyen intették le, amit a soron következő Bakuban egy második helyezéssel fejelt meg. Ross Brawn a szokásos futamértékelőjében hosszan taglalta a német érdemeit.

 E3Sxp5-WYAAWwRN



Igazi öröm őt ismét így látni. Nehéz volt az utóbbi néhány szezonja. Én egyike voltam azoknak, akik nem voltak biztosak az Aston Martin vele kapcsolatos döntésében, de az eredmények és a teljesítménye alapján most már jó döntésnek tűnik. Teljesen felfrissült, megváltozott a kisugárzása. Ez jól mutatja, a pszichológiai tényezők hogyan befolyásolják a teljesítményt. Egy sokkal kényelmesebb helyen találta magát, olyan mérnökök között, akiktől tanulni tud. Elkezdett eredményeket elérni, és ezt megérdemli. Bravó!” – fogalmazott az F1 sportszakmai vezetője, akinek szemében így nem is lehetne más a nap versenyzője.

„Úgy tűnt, hogy minden eldőlt, de az F1-ben garantált a kiszámíthatatlanság. Az utolsó fázis drámai volt. Max [Verstappen] lehengerlő munkát végzett, semmiért nem lehet őt hibáztatni. Balszerencsés volt. Sergio [Perez] is szenzációs volt, Seb pedig újjászületett. Számomra Seb a nap versenyzője, de szoros volt” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?