DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Norrisnak elege lett a közösségi hálóból

A McLaren pilótája megunta, „szívásnak” nevezte a közösségi médiát, amitől a közelmúltban teljes mértékben megszabadult. A profiljai megmaradtak, de sosem néz rájuk.

A Formula-1 követőtábora az utóbbi néhány évben temérdek fiatallal bővült, ami részben Lando Norris online jelenlétének köszönhető. A McLaren brit pilótája előszeretettel osztotta meg életét a különböző közösségi oldalakon, ahol milliónyi követőt szerzett magának. Twitteren egymillió, Instagramon több mint hárommilió, Facebookon több mint 350 ezer kedvelőnél tart, emellett a Twitch felületén is komoly követőtáborra tett szert. A népszerűség azonban nem fenékig tejfel, ahogy azzal a pilóta is szembesült.

 E0NlXWxWQAEK9hs



„Még mindig élvezem, amit csinálok, még mindig jól érzem magam a csapatommal, de erősen koncentrálok a munkámra” – reagált a Channel 4 azt firtató kérdésére, hogy a régi énjéhez képest nem bolondozik-e kevesebbet. „Még mindig ugyanaz az ember vagyok, csak inkább egy másik oldalamat mutatom, aki keményen dolgozik, aki sok energiát fektet a dolgába, és az ideihez hasonló eredményeket ér el. Ezért szabadultam meg a közösségi médiától.”

A fiatal brit pilóta sok más közszereplőhöz hasonlóan egy alkalmazottat bízott meg a profilja kezelésével. „Még mindig fenn vagyok, de sosem nézek rá. A profilom megmaradt, de van egy minyonom, egy srác, aki úgy csinál, mintha ő lenne én. Szívás volt az egész, ezért eltávolodtam tőle.”

Norris a múlt héten bejelentett szerződéshosszabbítása kapcsán is nyilatkozott. Úgy fogalmazott, ezt az utazást szívesen folytatja a McLarennel. „Hihetetlenül boldog és büszke vagyok. Örömmel folytatom a McLarennel, jó érzés, hogy magabiztosak és támogatnak. Az utóbbi négy év során nagyszerű utat jártunk be. Sokkal motiváltabb és mosolygósabb a csapat, és ezt szeretném a jövőben is így látni. Még különlegesebbé fogja tenni a helyzetet, ha egyszer elérünk a csúcsra, és a Mercedesszel, a Red Bull-lal harcolhatunk a győzelmekért” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: