DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Hamilton: Ezt átbeszéljük a színfalak mögött

A világbajnok szerint a bokszkiállás három helyet jelentett és az egész hétvégét elrontották együtt, csapatként - így is kell kilábalniuk ebből a gödörből.

Pocsék hétvégét zárt Monacóban Lewis Hamilton, a regnáló világbajnok már a szabadedzések óta küszködött az autóval, aztán az időmérőn sem azt kapta, amit várt és már akkor kritizálta csapata döntéseit, amikkel nem értett egyet. Mindez aztán még jobban kidomborodott a futamon, ahol rosszul jött ki a bokszstratégia, további pozíciókat vesztett az amúgy sem túl gyors autóval, így csak hetedik lett és hosszú idő után érthetetlenül gyengén szerepelt.

ham2



"Ez a bokszkiállás most három pozícióba került nekünk" - mondta az autóból kiszállva a már a verseny közben dühöngő, de eddigre magát kicsit összeszedő brit. "Nem reagálok erre most igazából. A háttérben, a színfalak mögött át fogjuk ezt beszélni és együtt fogunk azért dolgozni, hogy erősebben térjünk vissza a következő futamon. Ezen a hétvégén csapatszinten teljesítettünk alul már a legelejétől kezdve. Gratulálok Maxnak és a csapatának" - tette hozzá sportszerűen Hamilton.

A pilóta szerint már most a következő versenyre készülnek, de nagyon figyelniük kell, mert Bakuban is könnyen hátra kerülhetnek, ami nem nagyon fér bele ebben a kiélezett bajnoki harcban.

"Az egy újabb utcai pálya lesz, ahol ismét könnyedén szenvedhetünk. Most neki kell állnunk dolgozni és rá kell jönni, hogy hogyan tudjuk minimalizálni a veszteségeinket" - idézi Hamilton szavait a Sky Sports.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: