DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az Alpine megtartaná Ocont, nem kéri Gaslyt

Esteban Ocon remek szezonkezdetét látva az Alpine minél előbb szeretné megtárgyalni a Mercedesszel, hogy a francia egy újabb szezonra velük maradhasson. Laurent Rossi szerint a csapat nem is gondolkodik más versenyzőben.

A 24 éves francia versenyző a vártnál erősebben kezdte a szezont a csapaton belüli párharcot illetően, hiszen a legutóbbi három időmérőn gyorsabb volt Fernando Alonsónál, és mind a négy eddigi futamon jobb eredményt ért el nála. Azok után, hogy tavaly egyértelműen elmaradt Daniel Ricciardo mögött, ez komoly formajavulásnak számít Ocontól, ismerte el az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi a Monacói Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Tudtuk róla, hogy rendkívül tehetséges. Fiatalabb korában a mezőny nagy része ellen már versenyzett, és többnyire le is győzte őket, így nem voltak kétségeink a képességei felől. Már a második évét tölti nálunk, így egyre jobbak a visszajelzései. Változtattunk kicsit a mérnökcsapatán és a versenyhétvégék felépítésének módján is, így pedig még jobban megmutatkozik a tehetsége. Szerintem mostanra eljutott arra a szintre, ahol lennie is kell” – mondta Rossi az eseményen, amin a formula.hu is részt vett.

ocon



Ocont eredetileg két évre adta kölcsön az enstone-i csapatnak a Mercedes, a francia ugyanis most is a csillagos márka pilótagarmadájához tartozik, ám eddig saját autójukban nem tudtak neki versenyzési lehetőséget adni. Most pedig, hogy elsősorban George Russell előléptetése a beszédtéma a Mercedes körül, az Alpine-nál bíznak benne, hogy le tudják tárgyalni Ocon maradását az idei éven túlmutatóan is.

„Valóban fontolgatjuk ezt” – ismerte el Rossi. „Esteban ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy meg akarjam őt tartani a csapatban. Már most is egyeztetünk az ügynökével és a menedzsmentcsapatával, ami a Mercedes.” 

Az Alpine kapcsán pedig paddockpletyka szintjén felmerült már egy másik francia versenyző, Pierre Gasly neve is, akire a csapat potenciálisan szemet vethet 2022-re, Rossi elmondása szerint azonban nincs számukra terítéken az AlphaTauri pilótájának megkörnyékezése.

„Nem keresünk másik versenyzőt, hiszen amint említettem is, Estebannal szeretnénk folytatni, Fernando pedig még biztosan marad velünk a jövő évre, így tovább tudjuk vinni a lendületet. Pierre is egy nagyszerű, értékes versenyző, de jelenleg nincs a listánkon.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: