DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Verstappen nem szólt, mikor a bokszba hajtott

Max Verstappen magánakciójának volt köszönhető a holland első kerékcseréjekor elszenvedett időveszteség, ugyanis a Red Bullt is meglepte, hogy a pilóta megjelent a bokszban. Végül nem ezen múlt a vereség.

A Spanyol Nagydíj során úgy tűnt, az első bokszkiállások időszaka jelentheti a döntő pillanatot a vezetést a rajtnál átvevő Max Verstappen és üldözője, Lewis Hamilton csatájában. A brit szorosan követte a hollandot, előzni viszont nem tudott, ám amikor a címvédő már vészes közelségbe került, a 24. körben Verstappen a bokszba kanyarodott. A szerelők azonban felkészületlennek tűntek, a némi késésben megérkező kerekek miatt a kiállás valamivel több mint négy másodpercig tartott. 

verstappen_2



„Készülődtünk már a kiállásra, de egyszer csak Max megjelent a bokszutcában, pedig akkor még nem is hívtuk be” – nyilatkozta a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner a Sky Sportsnak a verseny után. „Szélsebes reakcióra volt szükség a bokszutcai irányítóközponttól, GP-től, a versenymérnökétől [Gianpiero Lambiase], valamint a szerelőcsapattól, hogy ne szenvedjünk nagy időveszteséget. Azt hiszem, négy másodperc körüli kiállás volt. Rendkívül jól mozgott mindenki, hogy ilyen rövid idő alatt kihozzuk a helyzetből a legjobbat. A lassú kiállásunk miatt azt gondoltuk, hogy azonnal reagálni fognak egy kerékcserével a következő körben. Végül nem tették, így vissza tudtuk szerezni a pozíciót.”

A Mercedes valóban nem reagált a hibára, pedig akár egy körrel később kiállva már át is vehették volna a vezetést. Ehhez képest négy körrel későbbre időzítették az első cserét, majd amikor Hamilton ismét Verstappen nyomába ért, egy újabb kerékcserével léptek rá arra a stratégiai útra, amely végül a 61. kör kezdetén könnyed előzést és győzelmet eredményezett a Mercedes számára.

„Úgy tűnt, ma övéjük volt a gyorsabb autó” – adott egyszerű választ a vereségre Horner. „Nem használódtak annyira a gumijaik, így képesek voltak közelről követni, és mivel a mezőny ennyire széthúzódott, minden lap az ő kezükben volt. Nem látszott valószínűnek, hogy képesek lesznek azonos stratégiával a pályán megelőzni Maxet. Nem volt veszítenivalójuk azzal, hogy kiállnak egy újabb kerékcserére, hiszen tiszta pályára tértek vissza, és mint láthattuk, ez be is jött számukra ezen a napon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: