Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 15. kedd
F1

Hamilton az élre állt, nagyot ugrott az Alpine

Lewis Hamilton vette át a vezetést a Formula-1-es Spanyol Nagydíj második edzésén, a Mercedes mögött pedig Charles Leclerc, és némi meglepetésre a két Alpine sorakozik a tabellán a péntek zárásaként.

Az idéntől már egyórás második pénteki gyakorláson a versenyzők az időszűke miatt hamar a lóerők közé csaptak, elvégre az edzés második felében már a hosszú etapokra, a versenyre terveztek készülni. A rohamot csak egy rövid virtuális biztonsági autós periódus szakította meg, amit a Carlos Sainz Ferrarijáról leszakadó elem pályáról való eltávolítása miatt kellett bevetni. 

Az első két helyen a végeredmény már a 21. percben kialakult, ekkor hajtottak ki a Mercedesek először a lágy keverékű gumikon, és előbb Valtteri Bottas állt az élre, majd pillanatokkal később Lewis Hamilton 139 ezreddel felülmúlta őt, a brit 1:18,170-es ideje pedig érintetlen is maradt a későbbiekben.

hamilton_1



A harmadik helyezett Leclerc hátránya szintén két tizednél kevesebb, de a 4-5. pozícióra megérkező Esteban Ocon és Fernando Alonso, valamint a 6-7. Pierre Gasly és Yuki Tsunoda is még fél másodpercen belül maradtak. A Red Bullok viszont csak a középmezőnyben zártak, Max Verstappen az utolsó szektorban rontott a leggyorsabbnak szánt körén, így végül a 9. pozícióban zárt, eggyel csapattársa, Sergio Perez előtt.

A mezőny tagjai ezúttal is meglehetősen közel álltak egymáshoz, Lance Stroll-lal bezárólag az első 14 helyezett egy másodpercen belüli időt futott, és csak a két Haas lemaradása volt két másodpercnél nagyobb. 

 

A második szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.170   32
2 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.309 0.139 31
3 Charles Leclerc Ferrari 1:18.335 0.165 28
4 Esteban Ocon Alpine-Renault 1:18.466 0.296 29
5 Fernando Alonso Alpine-Renault 1:18.518 0.348 30
6 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:18.593 0.423 32
7 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda 1:18.619 0.449 30
8 Carlos Sainz Ferrari 1:18.674 0.504 30
9 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:18.785 0.615 26
10 Sergio Pérez Red Bull-Honda 1:18.918 0.748 23
11 Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes 1:18.947 0.777 30
12 Lando Norris McLaren-Mercedes 1:19.092 0.922 28
13 A.Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:19.122 0.952 29
14 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 1:19.134 0.964 29
15 Daniel Ricciardo McLaren-Mercedes 1:19.195 1.025 28
16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:19.213 1.043 30
17 George Russell Williams-Mercedes 1:19.957 1.787 29
18 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:20.046 1.876 26
19 Mick Schumacher Haas-Ferrari 1:20.326 2.156 30
20 Nikita Mazepin Haas-Ferrari 1:20.753 2.583 27
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?