DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bottas szerint a gumimelegítés dönthet

A pénteki napon nagyon jó tempót diktáló finn mercedeses szerint nehéz munkára fogni az abroncsokat a csúszós portugál aszfalton, így aki ezt megoldja, az lehet majd a pole-ban.

Remek napot zárt pénteken Valtteri Bottas Portimaóban, a legutóbbi versenyhétvégén katasztrofális teljesítményt nyújtó Mercedes-pilóta behúzta az első edzést és stabilnak, valamint gyorsnak tűnt a portugál pályán. Imolában a legnagyobb gondot a gumimelegítés jelentette számára, ez pedig még most sem teljesen megoldott, de így is bizakodó.

bott_3



"Az egyértelmű, hogy a keményebb keverékeknek még mindig idő kell" - mondta többek között a Formula.hu mikrofonja előtt a finn versenyző. "Egyáltalán nem könnyű munkára fogni ezeket az abroncsokat és szerintem az időmérőn is az lesz a kulcs, hogy ki hogy tudja ezt megoldani, mert óriási különbségek alakulhatnak ki csak ebből. Az aszfalt tapadása jobb, mint tavaly ugyanitt, de még mindig nem túl jó, főleg az autó hátulja csúszkált nagyon, nehéz volt pontos kört menni. Nekem most a közepes keverékű gumik tűntek a legjobbnak, de minél puhábbra váltottunk, annál trükösebb volt az egész" - magyarázta Bottas.

Ami pedig a tempót illeti: "Igen, ebből a szempontból nem volt ez egy rossz kezdés, jó látni, hogy nagyjából hol is állunk, de az biztos, hogy ez megint egy szoros csata lesz majd, efelől nincs kétségem. Nagyon sok múlik azon, hogy az időmérőig ki milyen munkát végez és hol talál még köridőt, mert nekünk is bőven van min javítani. Aki a legtöbb időt találja, az szerzi majd meg a pole-t" - vélekedett a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: