DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem érti Vettel, miért nem állórajtot rendeltek

A piros zászlót követően általában a rajtrácsról indul újra a mezőny, Imolában viszont a versenyirányítás repülőrajtot rendelt. Erre még a csapatok sem számítottak, mikor pedig szóltak nekik, már késő volt – ezért választott az Aston Martin lágy abroncsot.

A piros zászlós megszakítást követően a néhány éve érvényben levő szabályok értelmében állórajttal indulhatnak újra a Formula-1-es versenyek, a Bottas és Russell balesete miatt megszakított Emilia-Romagna-i Nagydíjat mégis repülőrajttal engedték el. Erre még a versenyzők és csapatok sem számítottak: egyesek az állórajtot várva tettek fel lágy gumit, mint az Aston Martin Vettel autójára.

„Nem is értem, miért volt repülőrajt” – mondta Sebastian Vettel a RaceFans.net szerint. Elmondása szerint „száz százalékban” biztos volt, hogy állórajttal indul újra a futam. „A piros zászló után lágy gumival indultunk, de aztán jött a repülőrajt, amire nem számítottunk. Így aztán jobban fogytak a gumik, mint gondoltuk.”



Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is alátámasztotta, hogy zavar volt az istállónál: „Újra állórajtra számítottunk, de elég későn szóltak, hogy repülőrajt lesz. Minden csapatnak ugyanakkor adták az információt. Ez már elég késő volt. Úgy rémlik, hogy az utolsó piros zászlós szituációnál, hol is volt, talán Monzában, állórajttal indultunk” – mondta a csapatvezető.

Bár a csapatokat megzavarta a rajt formája, Michael Masi versenyigazgató tisztázta, a versenyirányításnak jogában áll eldönteni – a körülményeket figyelembe véve –, hogy álló- vagy repülőrajttal indítja újra a futamot. Mivel még nedves foltok voltak az 1-es és 2-es kanyar közti gyors szakaszon, ahol a nagy baleset történt, az a döntés született, hogy a további káosz elkerülése érdekében nem vállalják az állórajtot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: