Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
F1

Leclerc: Reális cél idén a harmadik hely

A monacói pilóta szerint ugyan a Red Bull és a Mercedes elérhetetlen távolságban van tőlük, a konstruktőri bronzérem viszont nagyon is megszerezhető az „összességében javuló” Ferrarival.

2020-ban évtizedek óta nem látott mélypontra süllyedt a mindössze három dobogós helyezést szerző, s a vb-tabellán csupán hatodik helyen végző Ferrari, a szezonnyitón látottak alapján azonban jelentőset lépett előre az idei esztendőre az alakulat. Az időmérőn Charles Leclerc révén a legjobbak voltak a Red Bull és a Mercedes mögött, de a futamon is ott voltak a középmezőny elejében. Éppen ezért Leclerc úgy véli, abszolút elérhető a konstruktőri harmadik hely:

leclerc-ferrari-imola-day0



„Úgy gondolom, reális cél idén, hogy közvetlenül a Red Bull és a Mercedes mögött legyünk” – nyilatkozta az Emilia-Romagna-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen a Formula.hu is részt vett. „Ha reálisan gondolkodunk, nagyon nehéz lesz ellenük versenyezni. Egyelőre túl nagy hátrányban vagyunk, de csatában vagyunk négy-öt másik csapattal a konstruktőri harmadik helyért. Szóval szoros küzdelem lesz, de ha mindent tökéletesen csinálunk, akkor elérhető a cél.”

A monacói arról is beszélt, hogy minden téren fejlődött a Ferrari versenygépe, viszont ezzel még nem érték el a végső céljukat: „Jelentős előrelépés az autó. Láthattuk Bahreinben, hogy többet fejlődtünk más csapatokhoz képest tavaly óta, szóval ez biztató, másrészt viszont még mindig nem ott harcolunk, ahol szeretnénk harcolni. Minden erőnket abba fektetjük, hogy újra visszajussunk oda, hogy győzelmekért harcolhassunk.”

„Ha összehasonlítjuk az előző évvel a mostanit, akkor remek munkát végeztünk, így kell folytatnunk is. Összességében sikerült javulást elérnünk. Jobbnak tűnik a motorerő, az egyensúly a kanyarokban, ahogy az autó tapadása is, szóval nem egy konkrét dologról van szó, hanem a teljes csomag jobbnak érződik. Ez biztató a jövőre nézve.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?