DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Binotto megkönnyebbült Bahrein után

A Ferrari csapatfőnöke szerint most sokkal jobb helyzetben vannak, mint tavaly, nyugodtabb a légkör, egészségesebb az egész helyzet, így pedig jobban tudnak dolgozni.

A tavalyi év szenvedése után 2021-et sokkal jobban kezdte a Ferrari, a maranellóiak autója jóval versenyképesebbnek tűnik, mint egy évvel ezelőtt - Bahreinben rögtön kettős pontszerzéssel kezdtek, ami mindenképpen biztató számukra a jövőt tekintve. Emiatt Mattia Binotto csapatfőnök kedve is sokkal derűsebb manapság...

00120034_126



"Egyértelműen megkönnyebbültem, mert most jobb helyzetben dolgozunk, ami egészséges a csapatra nézve. Fontos, hogy az istálló egészséges körülmények között, nyugodtan tehesse a dolgát, úgyhogy jó volt látni, hogy az autó javult, mert így egészen más dolgozni" - mondta Binotto a Racernek adott interjújában. A fő krédés persze az, hogy ez mennyire a motorfejlesztés sikere, hiszen tavaly az erőforrás jelentette a legnagyobb problémát.

"Ez nem csak a motorból jön, a karosszéria, a légellenállás, az aerodinamika, minden számított. Hogy mennyit számít ebben a motort, azt nehéz megmondani, mert ezt csak a riválisokhoz lehet mérni. Azt nem tudom, hogy ők mennyit javultak ezen a téren. De végül úgyis egyben kell megítélni a csomagunkat és nem lehet külön-külön megmondani, hogy ez jó, ez pedig kevésbé jó" - tette hozzá a csapatfőnök.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: