DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leépítések történtek a Red Bullnál

Christian Horner szerint a költségsapka miatt olyan embereket is el kellett küldeniük, akik már huszonöt éve itt dolgoztak . szerinte most mindenképpen a hatékonyság a lényeg.

A Formula-1-be megérkező költségsapka főleg a nagycsapatokat érinti érzékenyen, Christian Horner, a Red Bull vezére pedig erről is beszélt az újságíróknak Bahreinben. Az energiaitalosok óriási létszámmal, óriási erőket mozgósítva dolgoznak hosszú évek óta, a költséglimit miatt azonban most meg kell húzniuk a nadrágszíjat, ami azzal is jár, hogy csökkenteniük kellett a dolgozóik létszámát.

hor



"Sok dologgal foglalkozunk, csak példaként mondom, hogy mondjuk sebességváltót szállítunk az AlphaTaurinak, tehát ez mind benne van az előírt létszámban. Emiatt sajnos fájdalmas leépítéseket kellett meglépnünk a tél folyamán. Újra kellett méretezni, újra kellett csomagolni magunkat és az nagyon nehéz dolog, amikor búcsút kell mondani bizonyos csapattagoknak, főleg amikor olyat kell elküldeni, aki különböző módon már huszonöt éve itt dolgozott" - idézi Horner szavait a PlanetF1.

"Ez tényleg egy nagyon kemény feladat lesz mindenki, de különösen a nagycsapatok számára. Ez az egész most behozza a hatékonyságot az üzletbe, fel kell tárni a legnagyobb költségeket és a lehető leghatékonyabban kell dolgozni, ez a lényeg."

Egyetértett vele Toto Wolff is a Mercedes részéről, aki szintén jelentős leépítésekről beszélt és arról, hogy egyelőre nagyon nehezen férnek be a limit alá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: