DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Inkább büntettek volna, mint hogy második legyek

Max Verstappen gigászi csatában maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben, ezzel csak a második helyen zárta a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat. Megelőzte Hamiltont, de aztán el kellett, engedje.

Az utolsó körökben próbálta levadászni Lewis Hamilton Mercedesét Max Verstappen, azonban kisodródott a négyes kanyar kijáratán négy kerékkel a rázókövön túlra, és visszaengedte a britet, aki a verseny első felében szinte végig így autózott.

Verstappen a levezető körön el is mondta erről véleményét a csapatrádióban: „Miért nem hagytatok menni? Simán ki tudtam volna autózni azt az öt másodpercet. Inkább elveszítettem volna úgy a versenyt, mint hogy másodikként érjek be” – szúrt oda csapatának a Red Bull-os.



„Nagy kár érte, hogy nem tudtuk megnyerni a versenyt, de koncentráljunk a pozitívumokra. Elképesztően kezdtük a szezont és kihívás elé állítottuk a Mercedest” – kezdte Verstappen a futam utáni interjút. A hollandot megkérdezték, mi történt a verseny elején, amikor panaszkodott a gázpedálra és a hátsó tengelyre.

„Igazából nem is tudom, mi történt ott, de nem is ütközött emiatt a versenyünk kompromisszumokba, de azért persze meg kell néznünk, mi volt ez. Összességében elmondható, hogy be tudtuk fejezni a versenyt és szereztünk egy jó adag pontot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: