DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappent meglepte a 2016-os F1

A Red Bull pilótája Youtube-on látott egy felvételt az akkori szezonról, és elképedt azon, mennyivel több akciót tettek lehetővé az öt évvel ezelőtti autók. Azt is elárulta, melyik korszak a kedvence.

Rendszeresen visszatérő beszédtéma a Formula-1-ben az autók mérete és tömege, ami sokak szerint a versenyzés rovására megy. Egy 2021-es F1-es konstrukció minimumtömege 749 kilogramm, ami elképesztő szám ahhoz képest, hogy nyolc évvel ezelőtt, a V8-as korszak utolsó szezonjában még 100 kilogrammal kevesebbet nyomtak az autók. Ráadásul a tömeg mellett a hosszuk és a szélességük is jelentősen növekedett, ami sokak szerint egyszerűen túlzás. Erről beszélt Max Verstappen is, aki szerint megnehezítette a pilóták dolgát.

f1-2016-1



 „Nemrégiben láttam egy 2016-os videót Youtube-on. Meglepődtem, abban az évben mekkora csaták zajlottak. Erre egyáltalán nem emlékszem. Az autók is keskenyebbek voltak. Ha nehéz előzni, akkor könnyű beragadni valaki más mögé. Ebben az esetben máshogy kell próbálkozni. Jön a stratégia – megpróbálni elkapni valakit egy kifinomult kerékcserével. 2016-ban sokkal könnyebb volt a pályán elcsípni valakit. Néha most is lehetséges, de sokkal nehezebb lett. Az autók egyszerűen túl szélesek, aminek következtében nehéz íveket autózni valaki más mögött. Ez nem tett jót a versenyzésnek. Tapadásunk több lett, de mi a fontosabb? Számomra ez, de a nézők számára természetesen a versenyzés.”

2015-ös debütálása óta Verstappen kipróbálhatott néhány F1-es konstrukciót, de a számára leginkább tetsző nem ezek közül kerül ki. „Nagyon tetszenek a 2004 és 2008 közötti autók. A kedvenceim a 2006-2007-esek. Nincs kedvenc csapatom, de az autók igencsak jól néztek ki. Sokkal kisebbek, keskenyebbek és könnyebbek voltak. Ez sokat segít” – árulta el a De Telegraafnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: