DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Russell már sejti, mikor dőlhet el a sorsa

A fiatal brit pilóta évek óta a Mercedes egyik F1-es ülésére vágyik, de szerződésajánlatot egyelőre nem kapott a csapattól. Állítása szerint néhány hónapon belül döntés születhet 2022-ről.

Az F1-ben 2019 óta versenyző George Russell 2020 végén került rivaldafénybe, amikor Bahreinben Lewis Hamiltont helyettesítve megvillanthatta képességeit a mezőny leggyorsabb autójával. Beugrása csak rajta kívül eső tényezők miatt nem lett tündérmese, és Russell azóta is arról álmodozik, hogy újra lehetőséget kap az élcsapatnál. Mivel év végén Hamilton és Valtteri Bottas szerződése is lejár idén eljöhet számára az áttörés.

Wrsuss1



„A kapcsolatom a Mercedesszel és Toto Wolffal minden korábbinál erősebb. Tisztában vannak a helyzettel. Tudják, hogy futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért akarok harcolni. Látták, Bahreinben mire voltam képes. Magamra kell fókuszálnom, nem bosszanthatom őket. Korábban mindent én magam akartam megvalósítani, de most már más a helyzet. Hatodik éve vagyok a Mercedes tagja, ők a második családom. Ha összejön, akkor könnyedén fog megtörténni. Évről évre egyre jobb vagyok, és hiszem, hogy képes lennék futamgyőzelmekért és világbajnoki címekért harcolni. De majd meglátjuk. A Formula-1 egy érdekes üzlet, semmit nem veszek garantáltnak” – nyilatkozta Russell, aki szerint úgy korrekt minden féllel szemben, ha a jövő évi pilótafelállások a nyári szünetben, augusztus végéig eldőlnek.

Russell őszintén bevallotta, hogy a jobb teljesítmény érdekében sportpszichológushoz jár, és másoknak is azt tanácsolja, hogy a mentális egészségükért ne féljenek segítséget kérni. Emellett szívesen megszabadulna a közösségi médiák mérgező környezetétől, de ezt nem teheti meg.

„A tavalyi szezon intenzív volt. Különösen az év vége felé történtek voltak nagyon fárasztóak mentálisan. Elkezdtem pszichológushoz járni. Hathetente beszélünk, és jó érzés valakivel megosztani a terheimet. Nem számít, hogy valaki F1-es pilóta, vagy otthonról dolgozik, mindannyiunknak vannak problémái, és semmi gond azzal, ha profi segítséget kérünk. A férfiak gyengeséget látnak a mentális egészségben, de erről szó sincs. Erősebbé teszi az egyént, és segíti megérteni saját magát. Semmi oka a szégyenlősködésnek. Jelenleg olyan világban élünk, amelyben brutális a közösségi média. Ott van az a sok felszínes ember, és sokan azon gondolkodnak, ’én vajon miért nem vagyok ilyen helyzetben?’. Én pont ez a generáció vagyok. 16 éves koromban kezdtem el használni a közösségi médiát, és el sem tudom képzelni, hogy 10-15 évesek ebben nőnek fel. Hatással van az önértékelésükre, ezért ha tehetném, megszabadulnék tőle. Mindent lenémítottam, ami a Formula-1-hez kötődik. Semmit sem olvasok el, szóljon az rólam vagy másokról, mert frusztrál, ha olyan dolgokat látok, amikkel nem értek egyet. Semmi pozitívval nem szolgál számomra, szóval jobb nekem nélküle” – árulta el a PA Hírügynökségnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: