A Mercedes számára nehezen, a Red Bull számára viszont kifejezetten könnyedén zajlott a Formula-1 2021-es előszezoni tesztje Bahreinben, ahol az összkép alapján sokan arra következtettek, idén az energiaitalos istálló végre megelőzte a címvédőket. Max Verstappen azonban ennyi alapján még nem bízná el magát. A csapata a sajtóhoz képest sokkal több adathoz fér hozzá, így a Ziggo Sport műsorában olyan információkat osztott meg, amelyekről eddig nem tudtunk. „Valóban gyorsak” – értékelte a Mercedest. „Az adatokon láttuk, mit csináltak. Az első körüket kevesebb motorerővel teljesítették, aztán futottak két csendes kört, majd ezt egy második gyorskör követte. Ebben a motorerő miatt fél másodpercet nyertek” – hívta fel a figyelmet egy trükkre.

A teszt során a műszaki hibák mellett feltűnő volt, hogy a Mercedes szokatlanul idegesen viselkedett. Lewis Hamilton kétszer is megpördült, ám Verstappen szerint kár lenne ezt felnagyítani. „Túl sokat nem kellene belelátnunk. Talán az első napon nem voltak ideálisak a beállításaik, az utolsón viszont már nagyon stabilnak tűntek. Emellett két filmezős napot is beszerveztek az első nagydíj előtt.”
A fentieket figyelembe véve a holland elárulta, milyen erősorrendre számít idén. A középmezőny kielemzésébe inkább bele sem ment, az első három sorrendjét viszont felállította. „Arra számítok, hogy közel leszünk a Mercedeshez. Mögöttünk nehéz megjósolni, de azt hiszem, hogy a McLaren a harmadik” – árulta el.