DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Tesztstatok: A Mercedes és Vettel a körlista alján

Sebastian Vettelnek alig két versenytávnyi tesztkilométerrel kell megkezdenie a szezont, de a Mercedes-motoros csapatok mind a körlista alsó fertályára kerültek, míg a legaktívabb holtversenyben az Alfa és az Alpha lett.

Idén nem kellett annyi adatot összesíteni az előszezoni tesztek végeztével, mint korábban, hiszen mindössze három napból állt a gyakorlás a szezonnyitónak is otthont adó szahíri versenypályán. A kilométermaximalizálás és az egyenlőség jegyében a legtöbb csapat minden nap pályára küldte mindkét versenyzőjét, de a Williamsnél mindenki csak egyetlen napot kapott a felkészülésre. De talán a számok mutatják meg legjobban, mennyire kapkodós is volt ez a 2021-es tesztidőszak. 

vettel



A tesztek végén mindig inkább a megtett körök száma a beszédesebb, semmint a leggyorsabb köridők. Idén pedig különösen furcsa trend rajzolódott ki ebből a vitathatatlanul csekély, mindössze háromnapos mintavételből, hiszen a Mercedes versenyzői, akik az elmúlt években a csapat tesztidővel való kiváló gazdálkodása és a technika megbízhatósága által rendre a tabella legelején végeztek, most néhány műszaki és vezetői hiba révén csak a 17. és a 18. helyre rangsoroltak. Náluk is ramatyabb hétvégét tudhat maga mögött Sebastian Vettel, akinek a szombat délelőttje szinte teljesen ráment egy váltóhibára, de egyik nap sem jutott el 60 körig. Az Aston Martin új szerzeménye a teljes teszt során mindössze 117 körön át próbálgathatta az autóját, azaz alig több mint két versenytáv van a lábában a szezonnyitó előtt - a német a táblázat legalján végzett ebben a tekintetben a mezőny tagjai közül, csak a Williams tesztpilótáját, Roy Nissanyt előzi meg. A kilométerszámlálást az élen záró Pierre Gasly Vettelnél szinte pontosan kétszer több időt töltött a problémamentesen működő AlphaTauriban.

A versenyzők által megtett táv:

# Versenyző Csapat Kör Km Versenytáv
1 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 236 1277 4,2
2 Kimi Raikkonen Alfa Romeo-Ferrari 228 1234 4,0
3 Nyikita Mazepin Haas-Ferrari 213 1153 3,8
4 Charles Leclerc Ferrari 212 1147 3,8
5 Fernando Alonso Alpine 206 1115 3,7
6 Max Verstappen Red Bull-Honda 203 1099 3,6
7 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 197 1066 3,5
8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 193 1045 3,4
9 Carlos Sainz Ferrari 192 1039 3,4
10 Esteban Ocon Alpine 190 1028 3,4
11 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda 185 1001 3,3
12 Mick Schumacher Haas-Ferrari 180 974 3,2
13 Daniel Ricciardo McLaren-Mercedes 173 936 3,1
14 Sergio Perez Red Bull-Honda 166 898 2,9
15 George Russell Williams-Mercedes 158 855 2,8
16 Lando Norris McLaren-Mercedes 154 833 2,7
17 Lewis Hamilton Mercedes 154 833 2,7
18 Valtteri Bottas Mercedes 149 806 2,6
19 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 132 714 2,3
20 Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes 117 633 2,1
21 Roy Nissany Williams-Mercedes 83 449 1,5

 

Miután Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is kijutott a bajokból, az a furcsa helyzet állt elő, hogy a csapatok szintjén a címvédők tudják felmutatni a legkevesebb megtett kört a három nap során, mindössze 5,4 versenytávra elegendőt. Különös az is, hogy a listán az Aston Martin és a McLaren áll közvetlenül előttük, de a negyedik Mercedes-motoros csapat, a Williams is csak hatodik a rangsorban, vagyis a csillagos márka által hajtott autók mind átlag alatti időt töltöttek a pályán.

A csapatok által megtett táv:

# Csapat Kör Km Versenytáv
1 AlphaTauri-Honda 421 2278 7,5
2 Alfa Romeo-Ferrari 421 2278 7,5
3 Ferrari 404 2186 7,2
4 Alpine 396 2143 7,0
5 Haas-Ferrari 393 2127 7,0
6 Williams-Mercedes 373 2019 6,6
7 Red Bull-Honda 369 1997 6,5
8 McLaren-Mercedes 327 1770 5,8
9 Aston Martin-Mercedes 314 1699 5,6
10 Mercedes 303 1640 5,4

 

A motorok által megtett távban azért a Mercedes nyerte a versenyt, de itt nagyon egyenlőtlen a terep, hiszen nekik négy, a Ferrarinak három, a Hondának kettő, a Renault-nak pedig csak egy csapata van. És a Ferrari még ezzel a létszámhátránnyal együtt sem sokkal maradt el a Mercedestől.

A motorgyártók által megtett táv:

# Motor Kör Km Versenytáv
1 Mercedes 1317 7128 23,4
2 Ferrari 1218 6592 21,6
3 Honda 790 4275 14,0
4 Renault 396 2143 7,0

Végezetül azért ne menjünk el szó nélkül a köridők mellett sem. Itt Max Verstappen és a Red Bull zárt az élen, miután a holland a harmadik nap végén egyedüliként 1:29 alatti köridőt jegyzett - ez még mindig 1,7 másodperccel gyengébb a tavaly november végi nagydíjon mért pole-pozíciós eredménytől, szóval egyrészt biztosan maradt még minden autóban tartalék, másrészt viszont nem lehet pontosan tudni, mekkora tempóromlásért felelősek a leszorítóerő csökkentésére idén bevezetett szabályok.

A versenyzők legjobb köridői a három tesztnap összesítése alapján:

# Versenyző Csapat Köridő Gumi
1 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:28.960 C4
2 Yuki Tsunoda AlphaTauri-Honda 1:29.053 C5
3 Carlos Sainz Ferrari 1:29.611 C4
4 Kimi Raikkonen Alfa Romeo-Ferrari 1:29.766 C5
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.025 C5
6 George Russell Williams-Mercedes 1:30.117 C5
7 Daniel Ricciardo McLaren-Mercedes 1:30.144 C4
8 Sergio Perez Red Bull-Honda 1:30.187 C4
9 Valtteri Bottas Mercedes 1:30.289 C5
10 Fernando Alonso Alpine 1:30.318 C4
11 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:30.413 C5
12 Lance Stroll Aston Martin-Mercedes 1:30.460 C5
13 Charles Leclerc Ferrari 1:30.486 C3
14 Lando Norris McLaren-Mercedes 1:30.586 C4
15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:30.760 C5
16 Esteban Ocon Alpine 1:31.146 C2
17 Nyikita Mazepin Haas-Ferrari 1:31.531 C3
18 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:31.672 C4
19 Mick Schumacher Haas-Ferrari 1:32.053 C3
20 Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes 1:33.742 PRO
21 Roy Nissany Williams-Mercedes 1:34.789 C4
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: