DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Autó nélkül mutatkozott be a Ferrari F1-es csapata

A maranellói F1-es istálló nagydobra veri, így két részletben rendezi meg a 2021-es bemutatkozását. Pénteken az idei autóról még nem hullt le a lepel, viszont virtuális színpadra állt Sainz, Leclerc és Binotto.

Ötödikként a sorban a Ferrari Formula-1-es istállója tartotta meg idei „leleplezését”, ám az eddigi bemutatókkal ellentétben ők egyelőre csak a csapatot prezentálták a közönség előtt, míg az autó leleplezését utolsóként, március 10-én tartják meg.

A vörösök nem csak ebben voltak rendhagyóak. A pénteken 14 órára kitűzött online bejelentkezés egy előre felvett videót tárt fel az érdeklődők számára, amiben először Mattia Binotto csapatfőnök nyilatkozott a maranellói Ferrari-múzeumból. A szakvezető a kitért többek között a költségvetési korlátozás jelentette kihívásokra, a 2022-es autó fejlesztésére és a Ferrari felelősségvállalására, mint az egyetlen csapat, ami 1950 óta minden F1-es szezobnan rajthoz állt.

Ezt követően a csapat idei kettőse, Charles Leclerc és Carlos Sainz felváltva beszélt az idei szezon kihívásairól, az előttük álló versenyekről, az istálló motivációiról. A 16 perces videó második felében a már idei csapatruházatot viselő pilótapáros egy kanapén ülve olaszul csevegett egymással. Zárásképp Binotto tért vissza a képernyőre, aki köszönetet mondott az összes Ferrarinál dolgozó férfinak és nőnek az erőfeszítésekért. A csapatvezető minőségi és örömteli versenyzésre számít 2021-ben. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: