DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A szimulációk szerint sokat javult a Ferrari

Mattia Binotto csapatfőnök szerint az SF21-es a tavalyi F1-es autójukhoz képest aerodinamikailag és a motorerőt tekintve is sokat javult, így a csapat idén várhatóan versenyképesebb lesz.

Szokatlan módon két részletben leplezi le idei csapatát és autóját a Ferrari Formula-1-es istállója. Míg a 2021-es konstrukciójuk, az SF21-es csak március 10-én mutatkozik be, addig magáról a csapatról már ma megjelent egy negyedórás videó, amiben többek között szó esett az idei év jelentette kihívásokról és a pilóták elvárásairól. Az autóra nem tértek ki, ám Mattia Binotto csapatvezető a sajtónak elárult róla néhány ígéretes részletet.

 ferrari-teszt-20201x



„Tavaly a végsebességgel volt probléma. Nem csak a motorerővel, hanem a légellenállással is. Sokat dolgoztunk az erőforráson, és a légellenállás javítása érdekében a karosszérián. A szimulációk, a motor tesztpadon mért teljesítménye és a karosszéria szélcsatornában mért értékei alapján úgy gondolom, sikerül sokat visszanyerni az egyenesekben. Arra számítok, hogy a sebességünk a korábbinál kisebb problémát fog okozni.”

Az SF21-ről mindössze két nappal az idei szezon előtti teszten hull le a lepel. „Reméljük, hogy versenyképesek leszünk, de erre csak Bahreinben derül fény. Hisszük, hogy az autónk a tavalyihoz képest hatékonyabb lesz mind az aerodinamikai, mind a motorerő terén” – tette hozzá Binotto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: