Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 17. szombat
F1

Verstappen és a Mercedes? A pilóta reagált

A Red Bull holland versenyzőjét a jövő egyik F1-es világbajnokának tartják, akire a Mercedes is bármikor kivetheti hálóját. Verstappen most elárulta, mennyit foglalkozik a témával.

Bár Max Verstappen még mindig csak a 23. életévét tölti, idén már hetedik szezonjára készül a Formula-1-ben, ahol a közvélemény a jövő egyik nagy bajnokaként tartja őt számon. A napokban nem más, mint a Red Bull csapatfőnöke nyilatkozott arról, hogy pontosan tisztában van vele, emiatt a Mercedes radarján már jó ideje ott lehet a fiatal holland tehetség. A széria címvédő csapata azonban minden valószínűség szerint csak akkor gondolkozik majd el Verstappen leigazolásán, ha aktuális sikergyárosa, Lewis Hamilton a visszavonulás mellett dönt. De hogy mennyit foglalkozik ezzel a témával maga az érintett, arról a Red Bull idei autójának bejáratásán nyilatkozott.

ver-ham-20201



„Nyilván nem tudom, Lewis mit fog tenni. Saját magamra és az idei évre koncentrálok, igyekszem sikeresen teljesíteni. Annyira korán van még, mindössze egy shakedownt teljesítettünk, szóval ilyen dolgokon még nem gondolkodom” – csillapította a kedélyeket Verstappen.

A Mercedes uralmát hetedik éve képtelen megtörni a mezőny többi tagja, de a Red Bull a közelmúltban olyan lépésre szánta el magát, ami megalapozhat a jövőbeli hódításnak: egy komplett gyárat húzott fel a Honda erőforrásainak üzemeltetése és fenntartása érdekében, így jövő évtől kizárólag rajta múlik, milyen sikereket ér el a királykategóriában. Verstappen szerint ez érdekes felállást eredményez, de valószínűleg nem ez fogja eldönteni, melyik csapattal ír alá legközelebb. 

„Nem, ez semmin nem változtat. Izgalmas dolog, de jelen pillanatban nem igazán foglalkozom vele. A pillanatnak élünk, először is egy jó szezont akarunk teljesíteni. A háttérben dolgozó okos emberek majd kezelik az erőforrással kapcsolatos ügyeket. Persze fontos lépés volt, hogy ezt aláírták, de ennyi. Nagyon nyugodt vagyok, kizárólag az idei évvel akarok foglalkozni. Mindenesetre jó dolog, hogy ezt elrendezték” – tette hozzá.

Verstappen szerződése 2023-ig köti őt a Red Bullhoz, de láttunk már felbontott egyezségeket az F1 világában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?