DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Albon: Vissza akarom szerezni azt az ülést

A Red Bull kispadra ültetett pilótája minden erejével azon dolgozik, hogy ismét lehetőséget kapjon az F1-ben állandó pilótaként. Nem ez az első alkalom, hogy dobták őt, ezért jól viseli a helyzetet.

Nehéz 2020-as idényt tudhat maga mögött a 24 éves Alexander Albon, aki a karrierjét tekintve két F1-es szezon során akkora kilengéseket élt meg, mint más háromszor ennyi idő alatt. 2019-ben újoncként mutatkozott be a Toro Rosso istállójánál, ám a hosszú tanulási és tapasztalati fázist átugorva, mindössze 12 versenyt követően a mélyvízben, a Red Bull élcsapatánál találta magát, miután annak vezetősége előléptette őt Pierre Gasly helyére. A fiatal thai-brit pilóta egy nehezen vezethető autóban és egy borzasztóan kemény csapattárs mellett kapott helyet, ami mint utólag kiderült, túl nagy feladat elé állította őt. Az élcsapatnál eltöltött másfél év során messze elmaradt Max Verstappentől, így a Red Bull úgy döntött, 2021-ben mást ültet a helyére.

albon-portre-20192



A csapat keddi autóbemutatója kapcsán Albon visszaemlékezett a mögötte álló időszakra. Ezzel kapcsolatban elárulta, az RB16-os nagy hátrányt jelentett számára. „A tavalyi nem volt egy egyszerű autó” – idézte a Racefans. „Egy részem tudja, hogy ha jobban ráéreztem volna, akkor sokkal erősebb lett volna a teljesítményem. Most az RB16B esetében ezen dolgozom, hogy jobb legyen. Sok dolog történt a tél során” – nyilatkozta az idén tesztpilóta szerepét betöltő pilóta.

Elmondása szerint a 2020-as szezon során egyre javult a teljesítménye, de az előléptetés egyszerűen túl korai volt számára. „Igazság szerint jobb volt a helyzet, de ezzel nyilvánvalóan elkéstem. Érzésem szerint Abu Dhabi [a szezonzáró] volt a legjobb versenyem. Kevés tapasztalattal rendelkeztem. Az év során a mérnökömmel dolgozva azt éreztem, egyre jobban átlátom, mire van szükség a teljesítményem javítása érdekében. Ez egy folyamat volt. Az év vége felé egyértelműen egyre több dolog került a helyére. Az út alapvetően a fejlődésről szólt, még ha ezt nem is tükrözte minden eredmény.”

Albon a csapat idei autó fejlesztése mellett a DTM néhány versenyén fog rajthoz állni. Ez kevesebb versenykilométert jelent számára, mint egy teljes F1-es év, de ez nem tántorítja el őt a céljától. „Bízom magamban. Az a célom, hogy visszatérjek, és tudom, hogy képes vagyok rá” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: