DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Aggódik a Mercedes: „Nem felejtettünk el valamit?”

Hiába változnak minimális mértékben az autók a 2020-as versenygépekhez képest, a vb-címvédő alakulatot így is gyötri a gondolat, hogy vajon nem mulasztottak-e el valami fontos összetevőt.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt meghozott szabályok révén csak minimális mértékben változik az autók kialakítása a Formula-1-ben, így a legtöbben idén is a Mercedes fölényére számítanak. A világbajnoki címvédő alakulat technikai igazgatója, James Allison viszont elárulta: folyamatosan attól tartanak a csapatnál, hogy átsiklanak egy fontos részlet fölött.

hamilton-dppi-2020-1



„Nagyon furcsa ez az év. Úgy tűnik, minden simán megy, és reméljük is, hogy ez így van, de teljesen más ez az évkezdet számunkra. Ott gyötör minket az agyunk mélyén a gondolat, hogy nem felejtettünk-e el valamit” – magyarázta a szakember a Mercedes egyik videójában. „Mert ellentétben egy normális évvel, amikor a világ minden pontjáról milliárdnyi apró elem érkezik, amiből aztán az utolsó pillanatban összerakjuk a megfelelő autót, ez a szezon kicsit másképp fest.”

„Ennek oka, hogy amit a W12-essel bevezetünk, annak a nagy részét már 2020-ban is láthattuk akcióban a pályán. Szóval ezúttal sokkal inkább a készletek kezeléséről van szó, és azokat teszteljük, ami változott, nem pedig az egész autót. Ez a megváltozott ritmus miatt pedig aggódunk, hogy nem mulasztottunk-e el valamit. Persze mindent kétszer-háromszor is leellenőrzünk.”

Allison arra is rámutatott, hogy az idén életbe lépő költséglimit miatt különösen fontos, hogy a március 2-án bemutatandó W12-es egyből versenyképesnek bizonyuljon: „Talán a legnagyobb fegyverünk az lehet az új költségszabályok alatt, hogy az autónk a kezdetektől fogva gyors lesz. Ugyanis ha az elejétől kezdve gyors, akkor kevesebb pénzbe kerül a szezon közben, hogy gyors is maradjon.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: