DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Giovinazzi: Dobogóra akarok állni az Alfával

Antonio Giovinazzi annak ellenére, hogy az Alfa Romeo mindössze négy pontot tudott összekaparni a 2020-as szezonban, elégedett volt a tavalyi évével. Legnagyobb álma, hogy dobogóra álljon az Alfával.

2020 évek óta a Sauber – ami ma már Alfa Romeo néven fut – leggyengébb szezonját hozta. Mindössze 4 világbajnoki pontot tudtak megszerezni 17 verseny alatt, igaz, ez is elég volt ahhoz, hogy a Haast és a pontot sem szerző Williamst is maguk mögött tartsák.

Leginkább a Ferrari gyenge erőforrása lehet okolható a Haas és az Alfa Romeo drasztikus visszaesésének, de Giovinazzi erről említést sem tett a Crash-nek adott interjújában, arról viszont igen, mivel teljesíthetné be álmát.



„Összességében 2019-ben erősebb autóval rendelkeztünk, mind a motor, mind minden más terén. 2020-ban viszont többet kínlódtunk, viszont a saját részemről mutatott teljesítménnyel egyértelműen elégedett vagyok” – mondta az olasz, akiről sokan pletykálták szezon közben, hogy helyét Mick Schumacher veheti majd át.

„Szerintem a csapat is folyamatosan fejlődött a szezon közben, egészen az utolsó versenyig, így nagyon büszke vagyok rájuk. Nagyon keményen dolgoztunk már az első versenytől kezdve, hogy jobb autónk legyen, idén pedig az a célunk, hogy már az első futamon versenyképesek lehessünk.”

„Remélhetőleg több pontért lehetünk harcban 2021-ben, tavaly csak valami kaotikus futamon volt esélyünk két-két pontot gyűjteni. Az az álmom, hogy az Alfa Romeo színeiben felállhassak a dobogóra. Ez a fő célom, de természetesen ehhez jobb autóra lesz szükségünk és közelebb kell kerülnünk a pontszerző zónához. Aztán, ha valami nem várt dolog történik, talán még a pódiumért is csatázhatnánk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: