DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Norris: Szeretném már megismerni Ricciardót, de nem a mókázás miatt

Lando Norris és Daniel Ricciardo párosát talán még Lewis Hamilton szerződésének bejelentésétől is jobban várják az F1 rajongói. Nincs ezzel máshogy Norris sem, de ő nem a poénkodás miatt türelmetlen.

Daniel Ricciardo ötödik F1-es csapatát fogja fogyasztani, miután a HRT-nél bemutatkozó ausztrál végigjárta a ranglétrát a Red Bullnál házon belül, majd a Renault után a McLarenhez szerződött, mely a Mercedes-motor érkezése miatt igazi sötét ló a szezon kezdete előtt.

A McLaren és a Mercedes párosának újbóli összeállása mellett Daniel Ricciardo és Lando Norris közös éveit is rendkívül várják már a rajongók világszerte, hiszen a jelenkori F1 két legnagyobb mókamestere alkot majd párost a wokingiak színeiben.

Lando Norris is várja már a közös munkát a Méhészborzzal, azonban ő nem a bohóckodás miatt szeretné már megismerni az ausztrált: „Mondhatjuk, hogy már izgatottan várom a közös munkát Daniellel” – mondta a McLaren kérdezz-felelek játékában Norris.



„Már nem azért, mert olyan jó móka, mikor a közelben van, hanem azért, mert szeretem kiismerni a csapattársaim munkához való hozzáállását. Daniel nagyon tapasztalt, nagycsapatnál is versenyzett már, többször is dobogóra állhatott és tudja, mi kell ahhoz, hogy megnyerjen egy versenyt.”

„Szeretném már látni, hogyan vezeti az autót és milyen a hozzáállása” – mondta Norris, aki Ricciardo érkezése mellett az új autót is nagyon várja már, melyet 2021-től ismét a Mercedes erőforrásai hajtanak majd.

„Nem meglepő, hogy már alig bírom kivárni, hogy visszaülhessek egy F1-es autó pilótafülkéjébe. A szimulátorban már vezettem az MCL35M-et, de nem mondhatok nektek semmit arról, milyen érzés volt. Úgy érzem, mintha évekkel ezelőtt lett volna az Abu Dhabi Nagydíj, már alig várom, hogy újra versenyezhessek és pengeélen táncoljak a világ leggyorsabb autóinak egyikével.”

A McLaren napra pontosan egy hét múlva – az elsők egyikeként -, azaz február 16-án, kedden reggel mutatja majd be 2021-es autóját, az MCL35M-et, amelyet már a Mercedes erőforrása fog hajtani, az előszezoni teszt azonban csak márciusban veszi kezdetét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: