DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Bioüzemanyagot hozna az F1-be a Mercedes?

A Daimler és az INEOS közös erővel indítaná el a sportágat ebbe az irányba - ez egyelőre távlati terv, de mindkét fél beszélt már a dologról.

A jövő technológiáján dolgozik a Mercedes Formula-1-es csapatánál jelentős befolyással bíró INEOS, ez pedig akár a sportág jövőjét is meghatározhatja. A cégről korábban azt pusmogták, hogy teljes egészében átveszi a Mercedes istállót és INEOS néven futtatja tovább, de ebből végül egyelőre az lett, hogy a csapat egyharmadát vásárolta meg - ami így is azt jelenti, hogy komoly erőt képvisel az F1-ben, hiszen a Mercedes lobbiereje talán a legnagyobb, de mindenképpen az egyik legnagyobb ezen a porondon.

ine



Az INEOS a hibrid technológia felé viszi a maga fejlesztését és úgy véli, hogy a Mercedesszel közösen ezt behozhatják a Formula-1-be is. Jim Ratcliff társtulajdonos azt mondta az orosz Motorsportnak, hogy a Mercedesnek már most is nagyon fejlett technológiája van ezen a téren, amit kamionoknál alkalmazni is lehet, ő pedig úgy véli, hogy az INEOS Európa talán legnagyobb ezzel foglalkozó cége - sőt, hozzátette, hogy piacvezetők abban, hogy minél gazdaságosabban nyerjenen ki hidrogént a vízből.

A két cég közös erővel előbb-utóbb elérheti, hogy az F1 úttörő legyen ezen a téren, Ole Kallenius, a Daimler vezérigazgatója pedig azt mondta, hogy a megújuló üzemanyagban látja a megoldást - a bioüzemanyag egy olyan dolog lehet szerinte, amellyel kapcsolatban jó példát mutathatna a világnak az F1, kifejleszthetnék a megfelelő technológiát, amit aztán az utcai autóknál is alkalmazhatnak. Ez még egyelőre távlati terv, nem holnapról beszélünk, de úgy tűnik, hogy a Daimler és az INEOS is a jövőre gondol és ezt az utat látja kivitelezhetőnek - márpedig ha ők így gondolják, akkor az említett jelentős lobbierejükkel sok mindent elérhetnek az F1-ben is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: