Továbbra sincs meg Lewis Hamilton szerződése a 2021-es szezonra, de ő, a Mercedes és a közvélemény is arra számít, hogy ez hamarosan megtörténik és nem lesz változás a világbajnoknál. A vita most arról szól a Formula-1-es közösségen belül, hogy vajon mennyire fontos a pilóta a csapatnak és fordítva - sokak szerint George Russell beugrása pont azt bizonyította, hogy Hamilton nem tesz hozzá annyit, csak az autója miatt nyer.

"Nézzük meg Törökországot. Lewis brilliáns futamot teljesített ott, akik szerint csak azért nyer, mert övé a legjobb autó, azoknak meg kell nézni azt a versenyt. Nézzék meg, mert az egy mestermű volt" - mondta Ross Brawn, a Formula-1 sportért felelős vezetője a RaceFansnek adott interjújában. Hozzátette, hogy szerinte az ilyen alacsony tapadás mellett mutatott teljesítmény egyáltalán nem az autón, hanem a versenyzőn múlik és Hamilton ott fél percet vert a mezőnyre, ezzel bizonyította az értékét.
Brawn azt is elmondta, hogy éppen emiatt azt tervezik, hogy a jövőben több olyan versenyt rendezzenek, ahol sok az ismeretlen és nehéz vezetni, hogy még inkább a pilóták kerüljenek előtérbe az autók közötti különbségek helyett.