DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Kínaiak vennék meg az Aston Martint? - Stroll: Ez marhaság

Kínai lapok állították, hogy az Aston Martin felvásárlása iránt érdeklődik egy helyi nagyvállalat, azonban a pénzügyi hátteret biztosító Lawrence Stroll marhaságnak nevezte ezt a pletykát.

A Keleti Pénz nevű kínai, főként gazdasági hírekkel foglalkozó oldal hozta le a minap, hogy a BYD (Build Your Dreams, vagyis Építsd Az Álmaid) nevű cég, amely autókat, buszokat, elektromos kerékpárokat és targoncákat gyárt, mindemellett pedig a világ legnagyobb akkumulátor-termelője, érdeklődik az Aston Martin felvásárlása iránt.

A hírek szerint a kínaiak így szeretnének betörni az elektromos autók európai piacára, és nem is lenne feltétlenül sületlenség ez a teória, miután van már közös érdekképviselete a Daimlernek – akik nem mellesleg az Aston Martinhoz is ezer szálon kötődnek - és a BYD-nek, együtt ugyanis a Denza luxus elektromos autóit fejlesztik.



Ugyanakkor az Aston Martin csapatának vezére, Lawrence Stroll cáfolta, hogy a háttérben ilyen tárgyalások zajlanának, ráadásul ez az F1-es projektre is rányomná a bélyegét, hiszen egy főleg elektromos hajtású járművekkel foglalkozó cég részéről nem lenne sok értelme egy belső égésű motorral hajtott sportban való részvétel.

A Pitpass.com F1-es oldal kérdésére cáfolta meg a pletykát Lawrence Stroll: „Lawrence Stroll abszolút marhaságnak nevezte és hamisnak titulálta ezt a híresztelést. Azt mondja, nem is lehetne izgatottabb az F1-et illetően, és büszkén hisz a csapat hosszútávú és sikeres szereplésében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: