DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Volt egy F1-es ajánlata Magnussennek, de nemet mondott

A dán pilótának lehetett volna maradása a mezőnyben: de mivel a csapat, amely érdeklődött iránta, gyengébb volt a Haasnál, nem kért belőle.

Miután a Haas úgy döntött, lecseréli pilótapárosát két újoncra, Mick Schumacherre és Nyikita Mazepinre, a csapatnál előző négy szezont eltöltő mindkét versenyző, Romain Grosjean és Kevin Magnussen is kiszorult a rajtrácsról. Utóbbinak lett volna még egy utolsó mentsvára.

„Nem mondhatom meg, ki volt, mert lehet, hogy sértődés lenne belőle. A csapat nem jobb, mint a Haas, szóval nem nehéz kitalálni” – idézi a Soymotor Magnussent. „Habár lett volna esélyem a Formula-1-ben maradni, nem voltam motivált, hogy ilyen feltételekkel folytassam. Akkor maradtam volna, ha a nagy csapatok valamelyikével győzhettem volna.”



A dán versenyző némi csalódottsággal zárta le F1-es karrierjét, hiszen a kaland sokkal kecsegtetőbb kilátásokkal indult. „Amikor 2014-ben, Melbourne-ben elkezdődött F1-es karrierem, nagyon magas elvárásaim voltak. Azt hittem az első verseny után, hogy majd a világbajnoki címért fogok harcolni. Lehetetlen megjósolni, hogy alakulnak a dolgok a Formula-1-ben” – summázta pályafutását az Autosportban a dán, aki egyetlen dobogós eredményét bemutatkozó futamán, Ausztráliában szerezte.

Magnussen versenyzői karrierje most tiszta lappal indul, hiszen a meg nem nevezett F1-es csapat helyett inkább az amerikai IMSA-t választotta, hétvégén, a daytonai 24 órás kvalifikációs futamán pedig meg is villant a Cadillac DPi-vel, miután a rajtot követően vezette a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: