DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az Alpha csalódott, mert nem tudta legyőzni a Ferrarit

2020-ban fennállása legjobb F1-es szezonját teljesítette, mégsem elégedett maradéktalanul a Toro Rossóból lett Alpha Tauri. Úgy érzik, le kellett volna győznniük a Ferrarit.

A Red Bull fiókcsapata a 2020-as szezon során óriási mérföldkövet ünnepelhetett, hiszen Sebastian Vettel 2008-as győzelme óta először ismét a dobogó legfelső fokára léphetett, és minden korábbinál több pontot összegyűjtve mindössze 24 egységgel maradt el a hatodik helyen záró Ferraritól. Ez utóbbi tény, a Ferraritól való elmaradás azonban keserédes ízt hagyott a csapattagok szájában. Erről az istálló technikai igazgatója, Jody Egginton nyilatkozott a Motorsportnak.

 alpha-ferrari-2020



"Összességében azt éreztük, hogy a hatodik helyen kellett volna zárnunk. Hisszük, hogy az autó erre megfelelő volt, de ha brutálisan őszinte akarok lenni, akkor mi nem hoztunk ki mindent belőle. Sok területen fejlődtünk, de nem sikerült eleget nyújtanunk. Az autó viszont nagyon versenyképes volt, számtalan futamon szereztünk pontot. Kevesebb fordulón több pontot szereztünk, mint valaha, Pierre [Gasly, az Olasz Nagydíj győztese] pedig fantasztikus munkát végzett. A többi mércét tekintve pedig jó irányba haladunk. Különösen Charles Leclerc teljesített nagyszerűen a Ferrarival, de a miénk volt a gyorsabb autó, amit nem tudtunk mindig kihasználni."

A szakember szerint különösen sokat segítette őket az autó megbocsátó viselkedése, ami így jelentősebb kilengések nélkül viselte a különböző körülményeket. "Próbáltuk növelni a működési tartományát, hogy könnyítsünk a pilóta dolgán" - árult el egy kulisszatitkot a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: