DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Red Bull: Most elcsíphetjük a Mercedest

Az energiaitalos gárda a Hondán és a saját karosszériáján is a fejlődés jeleit látja, ezért Helmut Marko szerint idén esélyük lehet a címvédő Mercedes ellen.

A Red Bull Formula-1-es istállója a 2020-as szezon során a konstruktőri tabella kietlen második helyén tartózkodott: előtte a Mercedes 254 ponttal, mögötte a McLaren 117 egységgel zárta az évet. A világbajnokokhoz képest mért jelentős lemaradásuk részben abból fakadt, hogy rendre csak az egyik pilótájuk, Max Verstappen volt képes az autó határaihoz közel kerülni, míg Alex Albon szinte minden pályán tizedmásodpercekre volt csapattársától. A vezetőség ezért lecserélte Albont Sergio Perezre, akivel kapcsolatban nagy elvárásokat fogalmaztak meg.

 ver-ham-20201



"Most már van egy pilótánk, aki közelebb lesz Maxhez, így többé nem egyautós csapat vagyunk. Mindent annak szenteltünk alá, hogy a gyenge pontjainkat kiküszöböljük" - nyilatkozta Helmut Marko tanácsadó a német RTL-nek. De nem a pilóta az egyetlen, akitől a csapat előrelépését várják. Marko szerint ígéretes fejlődés várható a Red Bull autóitól, bár azt azért ne várjuk, hogy rendre megismétlik majd a szezonzáró eredményét, ahol Max Verstappen nagyobb erőfeszítés nélkül nyert.

"Nem vagyunk annyira naivak, hogy azt hisszük, az Abu Dhabiban látottak határozzák meg 2021-et. A Mercedes kihívói akarunk lenni, és az első jelek biztatóak. A Honda teljesítményét illetően pozitív adatok érkeznek, és a karosszériát is továbbfejlesztettük a tél során" - árulta el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: