DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Norrist sokan a viccei miatt kritizálják

A kacagásra mindig vevő Lando Norris első F1-es évében számtalan kritikát kapott a könnyed hozzáállása miatt. Sokak szerint nem veszi elég komolyan a dolgát, de ő nem akar megváltozni más kedvéért.

Lando Norris már a junior karrierje során kitűnt a tömegből azzal, hogy rendre humoros bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában. Ezt a szokását az F1-es előléptetését követően sem hagyta el, a nagyobb médiafigyelem azonban több embert vonzott a pilóta köré, akiről így több negatív vélemény is napvilágot látott. Norris elmondása szerint második évére, 2020-ra sokkal visszafogottabb lett, mert sokan azzal magyarázták egy-egy rosszabb teljesítményét, hogy túlságosan szórakozott.

baldonorris

Norris egy elveszített fogadást követően 2020 tavaszán élőben borotválta le a haját


„Összességében sokkal ritkábban és sokkal kevesebb dologról posztolok” – fogalmazott a fiatal brit, aki egy ideje megfontoltabban áll a közösségi médiához. „Amikor [korábban] nehéz napom volt, mindig viccet csináltam belőle, a megjegyzéseimmel viccesnek állítottam be azt. Tavaly időnként már csak annyit írtam, hogy „nehéz nap, jöjjön a következő”. Pontosan így is álltam hozzá: elmentem a gyárba, és elkezdtem a következő versennyel foglalkozni. Az emberek imádták, amikor viccelődtem, de egyben azt is gondolták rólam, hogy ’ő se csinál semmit, csak szórakozik, ezért nem teljesít elég jól’. De ilyen az élet és a közösségi média, az emberek ilyen képet festenek le rólam” – nyilatkozta a Motorsportnak.

Norris a 2020-as szezon során megszerezte élete első F1-es dobogós helyezését, és az újonc évéhez képest közel kétszer annyi pontot gyűjtött. Elmondása szerint még ekkor is kapott a fentiekhez hasonló megjegyzéseket. „Sokaktól még mindig ugyanazt kapom meg: hogy szórakozott vagyok, és nem dolgozom elég keményen. A csapaton belül azonban tudják, mit teszek le az asztalra, és csak ez számít. A paddockon belül ugyanaz az ember maradok – mondom, amit mondok, és nevetek a vicceken, hiszen viccesek. Nem próbálom más embernek beállítani magam” – hangsúlyozta ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: