DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jordan: Én ajtót mutatnék Hamiltonnak

A manapság a Channel 4-nál elemzőként dolgozó Eddie Jordan a maga idejében meglehetősen kemény üzleti partnernek számított, ezen pedig úgy fest, hogy nem sokat változtatott az idő vasfoga.

Az F1 Insider készített interjút Eddie Jordannel, a Formula-1-ben 1991 és 2005 között saját csapatával jelenlévő, ma pedig már a Channel 4 szakértőjeként dolgozó üzletemberrel, a fő téma pedig mi más is lehetett volna, mint Lewis Hamilton szerződése.

Állítólag Hamilton bérigényén megy a vita, de olyan hírek is napvilágot láttak már, hogy a Mercedes csak egy évvel hosszabbítaná meg a hétszeres világbajnok szerződését. Az a hír járta Eddie Jordanről, hogy nehéz volt vele tárgyalni annak idején, ezt pedig most is megmutatta az ír.



„Ha én lennék a főnök a Daimlernél, megmutatnám neki az ajtót. Vagy a csapat szabályai szerint játszik, vagy mehet, amerre lát” – mondta határozottan Eddie Jordan. A korábbi csapattulajdonos még ma is követi az F1-et és állítása szerint jó helyről szerzi be információit.

Állítja, hogy Hamilton nemcsak óriási fizetést szeretne kicsikarni magának, de valami befolyásosabb szerepkört is szeretne magáénak tudni a Mercedesen belül. Szerinte logikus, hogy ebbe nem akar belemenni a Daimler, ráadásul az ő olvasatában senki sem pótolhatatlan.

„Ugyanazt mondanám neki, amit Bernie Ecclestone mondott Ayrton Senna halála után. Bár Bernie is le volt sújtva és szomorú volt, mint mindenki más, mégis ő volt az első, aki erőt vett magán és kimondta, hogy hagyjuk a sajnálkozást, mindenki helyettesíthető.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: