DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Button alázatos és erős Alonsóra számít

A 2009-es F1-es világbajnok szerint Fernando Alonso keményen edz és alázatosabbá is vált, a visszatérése pedig jót fog tenni a világbajnokság számára.

Két év kihagyás után idén visszatér a száguldó cirkuszba a kétezres évek egyik legmeghatározóbb F1-es pilótája, Fernando Alonso. A spanyol azzal az Alpine-ra átkeresztelt Renault-val áll rajthoz, amivel 2005-ben és 2006-ban Michael Schumachert és Kimi Raikkönent is maga mögé utasítva világbajnok lett. Igaz, a renoméját némileg rontotta, hogy többek szerint túl sok csatározásba keveredett korábbi csapataival, egykori pilótatársa szerint ALonso mostanra megváltozott. Jenson Button a PlanetF1-nek adott exkluzív interjújában elárulta, egy érettebb és mindenre elszánt pilótára számít.

alo-renault-20201



„Nagyszerű” – reagált a visszatérés hírére a brit pilóta. „Igazi személyiség, és az évek során valószínűleg alázatosságot is tanult. Szerintem egy nagyon erős és illedelmes Fernando Alonsóra számíthatunk. Ez nagyon jó a sportnak és neki is. Keményen edz, ami nagyszerű. Szüksége is van rá, mert már nem mai csirke!”

Alonso a nála 15 évvel fiatalabb Esteban Ocon mellé csatlakozik a francia csapatnál.„Ez annak a Renault-nak is jó, ami kétszer nyert vele világbajnoki címet. Nagy falat lesz Daniel Ricciardo helyét betölteni, aki hihetetlenül jól versenyzett, és semmi sem zavarta meg. Danielt lenyűgöző lesz Lando [Norris] mellett a McLarenben látni, és nagyszerű Fernandót ismét a rajtrácson tudni” – tette hozzá Button.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: