DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A pontszerzést is megunta már Magnussen

Nem volt szomorú utolsó nagydíján Kevin Magnussen: bár álma teljesült azzal, hogy a Formula-1-be jutott, egy idő után bele lehet unni, ha a győzelem nem elérhető.

Hét Formula-1-ben töltött szezon (ebből egy tartalékpilótaként) után Kevin Magnussen pályafutása fordulóponthoz ér: a Haastól menesztett versenyző Amerikában vág új kalandba, a Chip Ganassi Racing versenyzője lesz az IMSA-ban.

„Őszintén várom már, alig győzöm türelemmel. Könnyebbé teszi a helyzetem, nem éreztem szomorúságot amiatt sem, hogy Abu Dhabi volt az utolsó Formula-1-es versenyem. Az autók vezetése hiányozni fog, főként pedig a srácok a csapatból. De nem tudok mit tenni, egyszerűen izgatottnak érzem magam a folytatás miatt, semmint szomorúnak, hogy nem maradok a Formula-1-ben” – mondta az Autosportnak Magnussen. A dán az évek alatt belefásult abba, hogy nem harcolhat a győzelemért.



„Mindenki el akar jutni a Formula-1-be, és én is így voltam, ez volt mindig az álmom. Egy idő után azonban, ha az ember nem nyer versenyeket, akkor már a pontszerzés sem lesz túl izgalmas. A Haasnál ez elég sűrűn sikerült nekünk, habár az utóbbi időszakban nem annyira. De idővel a top 10-et is meg lehet unni. Egy vérbeli győztes számára ez nem igazi cél, nem lesz tőle elégedett” – magyarázta a pályafutása során 158 pontot szerző versenyző.

A győzni akarás az egyik oka, amiért Magnussen várja, hogy a már bizonyított Cadillackel versenyezhessen az Egyesült Államok sportautó-bajnokságában.

„A Formula-1-ben kiváló autóra van szükség ahhoz, hogy valaki versenyeket nyerjen. Persze ezerből egyszer megtörténhet, hogy valaki nem a legjobb autóval nyer, de ehhez inkább szerencse és extrém körülmények szükségesek. Magunktól nem tudjuk megcsinálni, teljesen lehetetlen. Várom, hogy újra győztes helyzetbe kerüljek, hogy úgy keljek fel, a győzelemért mehetek Daytonába, Sebringbe, Laguna Secába és a többi helyszínre” – mondta Magnussen, akinek sokat már nem kell várnia: január végén el is kezdődik szezonja a daytonai 24 órással.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: