A 2020-as versenynaptárat alaposan felforgatta a koronavírus okozta leállás, így az F1 elöljáróinak az egész szezont át kellett szerveznie, ez pedig lehetőséget adott néhány új és néhány rég látott pályának arra, hogy be vagy éppen visszakerüljenek a száguldó cirkusz körforgásába.
Mugello, Nürburgring, Portimao, Isztambul és Imola lettek a szerencsés helyszínek végül, melyekkel kipótolták a 2020-as szezonban tátongó lyukakat, 2021-ben pedig ismét esélyt kaphat az egyik pálya, miután a Vietnámi Nagydíj jó eséllyel nem szerepel majd a versenynaptárban.

Állítólag a verseny fő felelőse, Nguyen Duc Chung birtokába jutottak állami titkokat tartalmazó dokumentumok, ezért a férfit letartóztatták. Az F1 nem akar belefolyni a politikába – jelen esetben -, így egy olyan helyszínnel helyettesítenék az április 25-re tervezett versenyt, amely idén is kihúzta őket a csávából.
A Racefans.net egyértelműen azt állítja, hogy a 2020-ban 14 év szünet után visszatérő Imola lehet a befutó, ahol 1981 és 2006 között a San Marinó-i Nagydíjat rendezték meg, a bemutatkozó évben, 1980-ban pedig az Olasz Nagydíjnak adott otthont az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari.
A Racefans továbbá azt is leírja, hogy az idén szintén visszatérő Török Nagydíj jó eséllyel nem kap majd helyet a jövő évi versenynaptárban, mivel az április 25-i időpont egybeesik a ramadánnal, de a Portugál Nagydíjat rendező Portimao szintén versenyben van a fennmaradó helyért.
A 2021-es versenynaptár:
|
Március 21. |
Ausztrál Nagydíj |
Melbourne |
|
Március 28. |
Bahreini Nagydíj |
Sakhir |
|
Április 11. |
Kínai Nagydíj |
Sanghaj |
|
Április 25. |
??? |
??? |
|
Május 9. |
Spanyol Nagydíj* |
Barcelona* |
|
Május 23. |
Monacói Nagydíj |
Monaco |
|
Június 6. |
Azerbajdzsáni Nagydíj |
Baku |
|
Június 13. |
Kanadai Nagydíj |
Montreal |
|
Június 27. |
Francia Nagydíj |
Le Castellet |
|
Július 4. |
Osztrák Nagydíj |
Spielberg |
|
Július 18. |
Brit Nagydíj |
Silverstone |
|
Augusztus 1. |
Magyar Nagydíj |
Hungaroring |
|
Augusztus 29. |
Belga Nagydíj |
Spa |
|
Szeptember 5. |
Holland Nagydíj |
Zandvoort |
|
Szeptember 12. |
Olasz Nagydíj |
Monza |
|
Szeptember 26. |
Orosz Nagydíj |
Szocsi |
|
Október 3. |
Szingapúri Nagydíj |
Szingapúr |
|
Október 10. |
Japán Nagydíj |
Suzuka |
|
Október 24. |
USA Nagydíj |
Austin |
|
Október 31. |
Mexikóvárosi Nagydíj |
Mexikóváros |
|
November 14. |
Brazil Nagydíj |
Interlagos |
|
November 28. |
Szaúd-arábiai Nagydíj** |
Dzsidda** |
|
December 5. |
Abu Dhabi Nagydíj |
Abu Dhabi
|
*szerződéstől függően
**a pálya homologizációjától függően