DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Nem a szponzorok miatt választottuk Perezt”

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz hangsúlyozta: csak a teljesítményt vették figyelembe, amikor úgy döntöttek, hogy jövőre a mexikói pilóta lehet Max Verstappen csapattársa az F1-ben.

A múlt héten jelentette be a Red Bull, hogy 2021-ben már nem Alexander Albon, hanem Sergio Perez fogja vezetni az autójukat Max Verstappen oldalán. A döntés teljes mértékben érthető, hiszen a brit-thai egy-két villanástól eltekintve jelentősen elmaradt holland csapattársától, miközben a mexikói futamot is nyert idén a Racing Pointtal, az összetett tabellán pedig a kiváló negyedik helyet szerezte meg.

perez-racingpoint-abudhabi-1



Dietrich Mateschitz, az energiaitalos cég tulajdonosa is kiemelte, hogy Perez produkciója volt a döntő faktor, hiszen a céljuk, hogy minél több pontot szerezzenek mindkét autójukkal – amikor a SpeedWeek.com arról kérdezte, miért döntöttek a mexikói mellett, így felelt:

„Azért, mert két erős pilótára van szükségünk jövőre. Perez teljesítménye az egyik legjobb, és soha nem kapott esélyt olyan autóban, mint a miénk. Kiérdemelte ezt a lehetőséget. Az volt a célunk, hogy a lehető legjobbat ültessük a második autóba, és ezt kizárólag a teljesítmény alapján ítéltük meg. Ki tud több pontot szerezni?”

Sokakban felmerült, hogy Perez szponzori háttere is szerepet játszhatott a kiválasztásában, de Mateschitz ezt határozottan tagadta: „Azt sem tudom, kik a támogatói. Ez nem volt döntő tényező. Ha hoz magával szponzorokat, akkor annak nem azért örülünk, mert az ülésért való fizetségnek fogjuk fel, hanem mert az egy bónusz a csapatnak” – fogalmazott a Red Bull tulajdonosa, aki egyúttal azt is kitalációnak nevezte, hogy az energiaitalos cég thai kötődésű befektetői ragaszkodtak volna Albon megtartásához.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: