DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Leclerc varázslatát dicséri a Ferrari guruja

Nem is maga a remekbe szabott kör, sokkal inkább az odáig vezető út érdemel miatt érdemel méltatást Charles Leclerc – jelentette ki a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies a Szahíri Nagydíj időmérő edzése után.

Aligha kétséges, hogy Charles Leclerc okozta a Szahíri Nagydíj időmérőjének egyik legkellemesebb meglepetését azzal, hogy megkaparintotta a 4. helyet. A Ferrari versenyzője a Q3 végén maga is elismerte, hogy nem számított ennyire jól sikerült körre, a 0:53,613-as fordulót ízekre szedte és teljesen megérdemelten agyonméltatta a világsajtó és a szakma, a Scuderiánál viszont nem is magát a kört találták az igazán nagy dobásnak.

Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója az FIA sajtóirodája által közreadott, a formula.hu-hoz is eljuttatott interjúban azt hangsúlyozta: a csapat szerint az volt a legnagyobb az egészben, ahogyan a monacói a hétvége nehéz kezdete után feltornázta magát arra a szintre, hogy ilyen teljesítményre legyen képes. 

GP2016_142348_N3I0898



„Csodálatos kört rakott össze, de szerintem fontosabb a körnél az, ahogyan eljutott odáig, hiszen tegnap alig autózott, csupán egy fél kört ment a második edzésen – értékelt az interjúban Mekies. - Tegnap óta azon a fél körön rágódtunk vele együtt, hogy levonjuk belőle a megfelelő következtetéseket a mai napra. Ami valóban igazán figyelemre méltó volt a mai teljesítményével kapcsolatban, az nem csak az, hogy rögtön megtalálta a megfelelő ritmust, hanem az is, ahogyan felépítette ezt a ritmust és a tempóját a harmadik szabadedzés és az időmérő során. Az utolsó szabadedzés és a kvalifikáció első két szegmense alapján nem tűnt úgy, hogy lehet sanszunk a negyedik hely megszerzésére, de Charles egyre magabiztosabb lett, egyre jobb lett a ritmusa és felküzdötte magát arra a szintre, hogy össze tudott hozni egy ilyen kört. Ma ennek örülünk a legjobban. Tudjuk, hogy holnap nagyon nehéz versenyünk lesz, óriási küzdelemmel, de ez a mai komoly löketet adott nekünk.”

Noha Sebastian Vettel csupán a 13. helyen zárta az időmérőt, a Ferrari kétségkívül jobb formát mutat a bahreini pálya „külső” nyomvonalán. Egy héttel korábban, a hagyományos nyomvonalon a 11-12. rajthelyeket tudták csak megszerezni, a javulás hátterében pedig Mekies szerint apróságok állnak. 

„Egészen apró dolgokról van szó, mint mindig, amikor ennyire szoros a középmezőny. Charles és a stábja biztosan nagyon jó munkát végzett tegnapról mára annak érdekében, hogy olyan autója legyen, amely megfelel számára. Azt mindig tudtuk, hogy ez előző hétvége nem lesz könnyű számunkra, márpedig amikor így van, egy vagy két tized mindig marad az asztalon, ez pedig a jelenlegi helyzetben akár azt is jelentheti, hogy a negyedik vagy ötödik hely helyett a tizenkettedik helyen találjuk magunkat. Mindenki keményen dolgozott, ennek is komoly szerepe van abban, hogy ilyen remek időmérőt tudhatunk magunk mögött” – fogalmazott a francia szakember.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: