DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hivatalos: Újonc versenyző a Haasnál

Bejelentette az amerikai istálló két új versenyzője közül az elsőt: Formula-2-ből érkező orosz újonc mutatkozik be 2021-ben az élvonalban.

A Formula.hu értesüléseinek megfelelően kedd délelőtt újabb sajtóközlemény érkezett a Haastól, amely körül zajlik az élet: ezúttal 2021-es felállásukról adtak hírt. Mint ismert, Romain Grosjean és Kevin Magnussen távozik az istállótól, amelynek két új versenyzőt kell alkalmaznia.

Ma eldőlt, hogy egyikük a 21 éves Nyikita Mazepin lesz, aki a Formula-2-es értékelés harmadik helyén áll két futamgyőzelemmel (a bajnokságból egy hétvége még hátravan). Mazepin korábban, 2018-ban a Formula-3-ban ért el ezüstérmet, 16 éves korától a Force India fejlesztőversenyzője volt egészen a tulajdonosváltásig, számos alkalommal tesztelte is a csapat autóját. A bejelentésből kiderül, Mazepin több évre szóló szerződést írt alá Gene Haas csapatával.

Információink szerint a korábbi pletykáknak megfelelően a Mazepinnel együtt Formula-2-ben versenyző, bajnoki cím fő esélyesének számító Mick Schumacher lesz a másik versenyző, és úgy tudjuk, hogy a német pilóta szerződésének bejelentése is napokon belül megtörténik.



„Formula-1-es versenyzővé válni életem megvalósult álma” – kommentálta a hírt Mazepin. „Méltányolom a bizalmat, amelyet Gene Haas, Günther Steiner és az egész csapat belém helyezett. Egy fiatal versenyzőnek adnak esélyt, amiért köszönetet mondok nekik. Várom, hogy elkezdjük közös kapcsolatunkat, a pályán és azon kívül is, és természetesen nagyon szeretném megmutatni képességeimet erős Formula-2-es szezonom után. A csapatnak szüksége lesz a visszajelzéseimre, hogy finomítson csomagján 2021-re és azon túl. Vállalom ezt a felelősséget és már alig várom, hogy kezdjünk.”

Ahogy Magnussen és Grosjean fogalmazott Bahreinben, egy könnyen vezethető, de lassú autót hagynak utódjaikra: a Haas a mezőny egyik nagy visszaesője 2019-hez képest, a csapat mindössze két alkalommal szerzett együttesen három pontot a szezon során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: