DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönent nem érdekli, ha arrogánsnak tartják

Nem foglalkozik azokkal a megjegyzésekkel, amelyek szerint nem elég motivált az F1-ben: a körülötte lévő emberek úgyis tudják, hogy imádja a versenyzést, és megtesz mindent, amit szükségesnek érez.

Kétségtelen, hogy Kimi Raikkönen a Formula-1 egyik legérdekesebb egyénisége: flegmasága a szurkolók nagy részének szemében szimpátiát vált ki, ugyanakkor vannak olyan vélemények is, hogy a finn elfecsérelte a tehetségét azzal, hogy nem volt elég szorgalmas. Sokak szerint nem elég motivált a 2007-es világbajnok, s nem is tesz bele annyi munkát a versenyzésbe, mint riválisai, de Raikkönent természetesen mindezek a vélemények nem izgatják – és azt is elmondta, hogy miért:

raikkonen-dppi-2020



„Nem igazán érdekel, mit írnak rólam az emberek vagy milyen elképzelésük van rólam” – nyilatkozta az Alfa Romeót erősítő pilóta a Daily Mailnek. „Biztos vagyok benne, hogy akikkel együtt dolgozom vagy dolgoztam, azok tudják, mi történik, úgyhogy egyáltalán nem érdekelnek az ilyen történetek. Azt teszem, amiről úgy gondolom, hogy szükséges, s ha az emberek azt gondolják, hogy ez nem túl sok, akkor egyáltalán nem izgat, hogy bizonygassam nekik, mit csinálok és mit nem.”

„Ha én hagynám el utolsóként a paddockot, az sem változtatna semmin, mert mindig úgy éreztem, hogy ha elvégeztem a munkám, fölösleges ott maradnom. Vannak jobb dolgok is, amit lehet csinálni a felkészülés érdekében, s ha ezt a hotelben teszem, az is rendben van. Talán jobban fest, ha későn távozol, mert úgy tűnik, keményebben dolgozol, de elég régóta így dolgozom. Ha minden megbeszélésnek és dolgomnak vége, nem látom értelmét ott maradni.”

„Látom az írásokat, hogy nem vagyok motivált vagy épp arrogáns vagyok, de ha nem érdekelne ez a dolog, nem írtam volna alá a szerződéseket. Élvezem a versenyzés, és igyekszünk megoldani a problémákat, hogy megpróbáljuk jobbá tenni az autót. A többi részét sosem szerettem, de ez mindig is a része volt ennek” – fogalmazott a Jégember, hozzátéve: akkor lenne a legboldogabb, ha az F1-ben a versenyzésen kívül minden körítés nélkül lehetne szerepelni.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: