DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo a távozása napjáról beszélt

A 31 éves ausztrál kitartóan álmodozik egy F1-es világbajnoki címről, miközben tudja, ideje egyre fogy. Elmondta, mit vár a jövő évi csapatától, és mikorra tervezi a visszavonulást.

Immár tíz esztendeje, hogy Daniel Ricciardo a Formula-1-es mezőny tagja. Mint minden más pilóta, ő is arról álmodik, hogy egyszer a sorozat világbajnokává válik, de eddigi karrierje során erre nem adódott valódi lehetősége. Legközelebb 2014-ben és 2016-ban járt a győzelemhez, akkor mindkétszer az egyéni tabella harmadik helyén végzett. Abban reménykedik, a Renault-tól távozva a McLarennél 2021-ben újra az élmezőnyben harcolhat.

ric-portre-20202



„Mivel a szezonkezdet előtt meghoztam a döntést [az átigazolásról], ezért az érveim elsősorban a McLaren 2019-es formáján alapultak. A szememben az összes csapat közül ők fejlődtek a legtöbbet, relatíve fiatal pilóták mellett. Landónak [Norris] ez volt az első éve, Carlos [Sainz] pedig már itt van egy ideje, de ő sem számít veteránnak. Úgy tűnik, minden a jó irányba halad: tele vannak potenciállal, és még csak a felszínt kapargatták. Izgalmas helyzet. Rajtam fog múlni, hogy egy kicsit mélyebbre ássunk” – idézte őt a PlanetF1.

Ricciardo F1-es karrierje nagyobb részét már maga mögött hagyta, hiszen 2011 óta versenyez a királykategóriában. A távozást azonban még távolinak érzi, hiszen még hisz magában. „Szerintem ez azon múlik, mennyi ideig tudok hinni. Mindenki azt gondolja, hogy ő a legjobb, de ha kellő ideig néz a tükörbe, akkor talán elbizonytalanodik. Én kitartóan hiszem. Amíg ez tart, addig folytatom. Amikor elbizonytalanodom, akkor eljött a távozásom napja. De nem rézem, hogy ez mostanában lenne. Remélem, hogy nem kell sokáig várnom. Mindent megteszek, hogy belátható időn belül bekövetkezzen” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: